Kinaesthetics az ápolásban

Több mint 120 hazai és külföldi résztevővel zajlott az Ápolás és életminőség című, három nyelvű nemzetközi konferencia 2017. november 10-12. között a Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Karának campusában, a Gyulafehérvári Caritas, a Kinaesthetics Romania és a svájci Stiftung Lebensqualität szervezésében.

A konferencia előadásai hatékony, emberséges és fenntartható ápolási és szervezési modellek bemutatását sorakoztatják fel, így felkeltve olyan szakemberek érdeklődését, akik az ápolási és gondozási folyamatokért, azok minőségének biztosításáért felelősek. Mint kiderült, a hasonló megoldások keresése minden nyugat- és kelet-európai országban szükségszerűek a szakemberek számára.

A három nap alatt a résztvevőknek 12 előadó 10 előadásán és az ezeket követő 10 műhelymunkán, kiscsoportos beszélgetésen volt lehetőségük részt venni, gyakorlatba ültetni az elhangzottakat, hozzászólni az előadások témáihoz, választ találni a felmerülő kérdésekre a szerzett tapasztalatok megosztása által.

A hazai meghívottak mellett a Svájcból, Ausztriából, valamint Olaszországból, Németországból és a Moldovai Köztársaságból érkező előadók, az ápolás és gondozás területén munkálkodó specialisták, ápolási szakértők, orvosok, és Kinaesthetics trénerek osztották meg tapasztalataikat, gondolataikat, javaslataikat. Az említett országokból érkező előadók mellett résztvettek még Magyarországról, Szerbiából, Ukrajnából, Szlovákiából és Fehéroroszországból is.

Az előadások témái az ápolás és életminőség közti kapcsolat olyan vetületeit sorakoztatták fel, mint például: a mindennapi tevékenységek jelentősége az ápolásban; az ápolás kibernetikai perspektívája; a család és intézmény közötti együttműködés formái; az ápolás és menedzsment közötti kapcsolat; a kollektív mozgáskompetencia és a munkaköri életminőség közti kapcsolat; mozgáskompetencia az akut kórházban; High tech és high touch – két világ találkozása egy neonatológiai intenzívosztályon. Szó volt az életminőségről és a várható élettartamról az onkológiai paciensek esetében, valamint a szervezetek közti további együttműködés jelentőségéről és további lehetőségeiről.

Egyetemünkön közegészségügyi szolgáltatások és politikák szak működik, amelynek elég sok köze van a konferencia témájához, az itt felvetett kérdésekhez, hiszen szakunk részben arról is szól, hogy hogyan kell megszervezni az ápolást, milyen szakmai és társadalmi háttere van, és mint ilyen egy az egybe beilleszkedik ebbe a tudományterületbe. Ezért úgy hiszem, hogy ez a konferencia a legjobb helyen a Sapientia Erdélyi Tudományegyetem Marosvásárhelyi Karán van. – nyilatkozta Prof. Dr. Dávid László, rektor.

Az előadások követhetőek voltak, nem voltak problémáim a szaknyelv megértésével. Emellett egy új perspektívát ismerhettem meg, amely nem mindennapi. – mondta Molnár Erzsébet, a Sapientia EMTE hallgatója.

Mindenképp egy új lendületet, feltöltődést és egy tisztább, pozitívabb jövőképet nyertem a konferencián való részvétellel. Nekem nagyon sokat számított, hogy a csoporttal, a kollégáimmal vehettem részt az eseményen, jó kis csapatépítő is volt. – tette hozzá Keresztes Edit, a Caritas szakápolója, csapatvezető.

Szakmailag is sok újat hozott a konferencia, a konkrét bemutatott példák, tapasztalatok hasznosnak bizonyultak. Megerősítést nyertem abban, hogy jól végezzük a mindennapi tevékenységünket. Büszkeséggel töltött el, hogy ezen a színvonalas rendezvényen, mint Caritas munkatárs vehettem részt, és jól esett, hogy szükség volt a munkámra, segítségemre is. Hompoth Terézia, képzésszervező

Az egészség szervezési és adminisztratív, közigazgatási oldalait látjuk, ismerjük, ezért nagyon jó, hogy az ápolás technikai részére, a módszerekre is rálátást nyerünk. Mindenhol nagyfokú a szakosodás, a szakember ideje nagy részét a saját szűk szakterületén tölti. Azért látom jónak a konferenciát, mert széles látókört biztosít, és több területről von be szakembereket. Általános probléma a népesség elöregedése és az életminőség megőrzése időskorban is. Mi, kutatók, tudományos kutatásokat végzünk és feltárunk jelenségeket, ezeket azonban össze kell kötni a gyakorlati, ápolói munkával. Számomra ez volt a meghallgatott előadások fő tanulsága, hogy a tudomány az életminőség javításának szolgálatában kell állnia. – nyilatkozta Dr. Sántha Ágnes, adjunktus, Sapientia EMTE adjunktusa.

A konferencia célkitűzései közt szerepelt a Care Quality Network nemzetközi szakmai és együttműködési fórum létrehozása, amely a meglévő tudás és tapasztalatok értékesítése, gazdagítása, valamint az ápoltak életminőségének fejlesztésének céljából jött létre.

Célunk az volt, hogy az életminőséget megcélzó ápolás jó példáit láthatóvá tegyük és a szakmai vitáknak is teret adtunk. Ápolási modelleket, egészen konkrét ellátási modelleket mutattunk be és létrejött egy nemzetközi informális hálózat a további együttműködés érdekében, amely ezzel a kérdéskörrel tovább foglalkozik, kutatja. – összegezte Dr. Márton András, a Caritas igazgatója.


Forrás: Gyulafehérvári Caritas

Október 23-26 között Kinaesthetics trénertovábbképzésre került sor Székelyudvarhelyen. A képzők Lutz Zierbeck és Márton András voltak. A képzés résztvevői az ápolás területén tevékenykedő és a téma iránt érdeklődő Kinaesthetics trénerek voltak. A négynapos találkozó során a résztvevők a mindennapi élet tevékenységeihez szükséges alapvető kompetenciák témájában mélyülhettek el. Az egyéni és csoportos kutatások során tapasztaltakat a Szent Lukács Központban ültethették gyakorlatba. A képzés nagyon sokban hozzájárult a résztvevők szakmai tapasztalatainak elmélyítéséhez és új perspektívákat nyitott a szemléletmód gyakorlatba ültetésében is. Ezúton is köszönjük a képzők munkáját!

A Gyulafehérvári Caritas (RO), a Kinaesthetics Romania (RO) és Stiftung Lebensqualität (CH) nemzetközi konferenciát szervez, melynek témaköre:

Ápolás és életminőség

A konferencia a szociális és egészségügyi rendszerben dolgozó, ápolási-gondozási folyamatok szervezéséért és minőségbiztosításáért felelős szakembereket szólítja meg különböző európai országokból.

Az egyre öregedő népesség és a kapcsolódó demográfiai eltolódások kihívásai szétfeszítik az ellátó rendszerek keretfeltételeit. Ez megfigyelhető még a komoly szociális hagyományokkal és anyagi forrásokkal rendelkező fejlett szociális piacgazdaságokban is. Romániában, mint a legtöbb posztkommunista országban a helyzet sokkal komolyabb. A források hiányát súlyosbítja ezekre a rendszerekre jellemző széleskörű közöny és tiszteletlenség az ápolásra szoruló embertestvéreinkkel, hozzátartozóikkal, az ápolás különböző területein tevékenykedő szakemberekkel és önkéntesekkel szemben.

A hatékony, emberséges és fenntartható ápolási és szervezési modellek keresése ezáltal igen sürgető szükségszerűség minden Európai országban, úgy nyugaton, mint keleten.

A szervezők fő célkitűzései a következők:
• A rendezvény lehetővé teszi innovatív sikeres ápolási modellek hozzáférhetőségét, bemutatását, különböző szervezési kontextusokból: otthoni ápolás, bentlakásos ápolás, kórházi ápolás.
• Létre jön egy nemzetközi szakmai és együttműködési fórum:
- a meglévő tudás és tapasztalatok értékesítése, gazdagítása, valamint
- az ápoltak életminőségének fejlesztése érdekében
• A résztvevők támogatást és megerősítést nyernek szakmai tevékenységükhöz és szemléletükhöz.
• A rendezvény aktív módon hozzájárul az ápolás szociális jelentőségének nyilvános nyomatékosításához.


Dátum: 2017. november 10–12.
Helyszín: Marosvásárhely
Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Marosvásárhelyi Kara


A konferencia nyelvei: magyar, román, német.
A romániai szakápolók 15 kreditpontot kapnak a részvételért.
Részvételi díj: 50 euro, amely tartalmazza az előadások, műhelymunkák és étkezések költségeit, valamint a szállás költségeit kelet-európai résztvevőink számára.




További információ
Kinaesthetics az ápolásban

Az elmúlt hétvégén bevezető Kinaesthetics képzésen vehettek részt a Caritas Catolica nagyváradi és margittai idősgondozással, illetve betegápolással foglalkozó szakápolói, szociális munkásai annak érdekében, hogy a friss, korszerű tudással könnyebben és szakszerűbben láthassák el mindennapi feladataikat. A képzést – melynek az Egyházmegyei Laikusképző Központ adott otthont – a Gyulafehérvári Caritas szervezésében Hompóth Teréz és Gáll Gabriella tartották.

A Nagyváradi Caritas és a Gyulafehérvári Caritas immár két éve működik együtt. A partnerségi szerződés keretében a nagyváradi szakemberek is részt vehettek a gyulafehérvári és svájci karitász szervezetek „In guten händen” beteggondozói projektjében. A program keretében a váradi szakápolók turnusokban, háromhavonta jártak ki Svájcba praktizálni és tanulni. Ennek a projektnek a részeként szervezték meg az elmúlt hét folyamán szerdától péntekig tartó Kinaesthetics képzést is, melyen ezúttal a váradi és margittai karitász 16 munkatársa vett részt.

„A képzés az ember saját mozgásának megismerésén alapul. Ebből kiindulva vezet el oda, hogy valaki másokat jobban megértsen, és hatékonyabban tudjon segíteni azon, aki ápolásra szorul. A szokásostól eltérően ennek a képzésnek a során először a gyakorlatot tapasztaljuk meg és csak ez után, kerekedik ki belőle az elmélet” – nyilatkozta Hompóth Teréz.

„A kinaesthetics fogalmáról először 5 évvel ezelőtt hallottam egy szatmári konferencia műhelymunkáján, ahol a Gyulafehérvári Caritastól mutatta be valaki, egy élő példát is elhozva: egy idős hölgyet, aki fekvőbeteg volt és a kinaesthetics által épül föl. Már akkor arra gondoltunk, hogy mennyire hasznos lenne ezt a módszert a váradi idősgondozásban is meghonosítani, és nagy örömünkre szolgál, hogy most Váradon is megvalósult ez a képzés. Alkalmazott tudást szereztünk, ami tényleg gyakorlatba ültethető. Számomra a legnagyobb élmény az, hogy felismerhetem a saját testemen azokat a módszereket, amelyekkel tényleg könnyebben mozoghatok, kihasználhatom a saját teremet, hogy mennyi időbe telik egy adott mozdulat és ez által sokkal könnyebb majd a gondozottakat megérteni. Ezt követően másképp állunk hozzá a betegek mozgatásához is” – nyilatkozta Greabu Andrea, a képzés egyik résztvevője.

A bevezető képzés húsz órát vett igénybe. Mint a szervezők elmondták, a képzésnek várhatóan folytatása is lesz. Szeptemberben a Caritas ápolónőinek újabb csoportja sajátíthatja el a kinaesthetics mozgástudományt. A végcél az, hogy a karitász szakembereinek legalább 80%-a járatos legyen ebben a módszerben.

Forrás: Reggeli Újság


http://www.reggeliujsag.ro/kinaesthetics-kepzesen-vettek-reszt-a-caritas-apoloi/

Ezen a héten zárult az első Romániában szervezett 3-es fokú trénerképzés. A 11 új tréner felavatása fontos mérföldkő a Kinaesthetics szemléletmód román és magyar nyelvterületen történő meghonosításában, hiszen eddig csak két tréner rendelkezett megfelelő képesítéssel és kompetenciával a haladó képzések megtartására. Mostantól azonban már összesen 13-an tarthatnak ilyen képzéseket. Az újdonsült 3-as fokozatú trénerek a kétéves képzési folyamat során sajátították el a szükséges ismereteket, szerezték meg a szükséges tapasztalatokat, gyakorlatot. A képzés során sokat foglalkoztak a Kinaesthetics tudományos alapjainak megismerésével és a saját mozgáskompetenciájuk fejlesztésével. Gratulálunk az újdonsült trénereknek, és sok sikert kívánunk a további munkájukban! Köszönjük a képzők kitartó munkáját. Külön köszönet Stefan Knobelnek, aki évek óta szívén viseli a romániai Kinaesthetics hálózat fejlődésének ügyét!

Az újdonsült 3-as trénerek
Diplomaosztás
A képzők