Válogatott leányok-legények vettek részt a Csíksomlyón tartott trénerképzésen 2023 márciusa és 2024 áprilisa között. Szakmájuk szerint otthoni beteggondozók, idősotthoni munkatársak, korai fejlesztésben dolgozók, gyógytornászok, és olyanok is, akiknek nem feltétlenül a munkakörük indokolta, hogy kinesztetika-trénerré legyenek. Nem is az volt mindenkinek a legfőbb szándéka, hogy „tanulási környezetté” váljon, a bevezető és haladó képzés adta érdeklődést önmaga számára akarta kamatoztatni Márton András, Péter György és Pfemeter Mária gardírozásával. Volt banyapúpos, bütykös lábú, farokcsontfájtatós kerékpározó, vállfájtatós pincér, derékfájtatós kenyérdagasztó, teljesítményét hatványozni akaró úszó, és olyan is, aki „feltalálta” a szuszogást ötvenéves korára. Egy voltam közülük.

A vadidegen fogalom, a kinesztetika vonzott, és kényszerített az ismerethiány is. A Caritas kommunikációsaként kihívást jelentett mozgásfejlesztésről írni, botlasztottak olyan kifejezések, mint a súlyleterhelés, a belső-külső tér és idő, de még a húzás-nyomás is kifogott rajtam. Az végképp kihozott sodromból, amikor a trénerek interjúban azt mondták, nincsenek gyakorlatok, melyek receptként felírhatóak például az összes derékfájósnak.

A bevezetőképzésen azzal leptek meg, hogy indokolatlanul csikorgatom a fogaimat, akkor is, ha csak a nagylábujjammal rúgtam bele az ágy lábába, a haladón azzal, hogy háton fekve is lehet „szaladgálni”, a kreatívtanulás-képzés a térkihasználás lehetőségének megszámlálhatatlanságát és a nagyság relativitását hozta. Ha a témában születő írásaim nem is váltak tökéletessé, bár arról meggyőződhettem, hogy nem kell halmozni a szakkifejezéseket, nem attól lesz gazdagabb, s még kevésbé olvasmányosabb a riport.

A trénerképzés felé kacsintgattam, de csak ímmel-ámmal, amikor a Fogyatékkal élő felnőttek nappali foglalkoztatója megnyílt Gyergyószentmiklóson. Láttam a kerekesszékben érkező klienseket, és láttam a trénereket, akik csak egy-egy lépést terveznek, a centiknek örvendenek. Volt a kliensek között egy középkorú férfi, akiről orvosi leletek sorozata bizonyította: egy baleset folytán deréktól lefelé béna, felső testén is maradandó sérüléseket szenvedett. Marin legfőbb félelme az volt, hogyha egyszer leesik a földre, többet onnan nem tud felkelni, nincs az az erő, nincs az a segítség. És nem túlzás, amikor Cristina levitte a földre, két kézzel kapaszkodott a padlószőnyegbe, nehogy még lennebb essen. Különleges volt élettörténete, borzalmas a balesete, hiszen a fával megrakott, fék nélkül maradt autóból kellett kiugrania, és hatalmas az akaratereje, hogy porcikáiból minél többet tudjon újra használni. Filmeztük karácsonykor, aztán a feltámadás apropóján, és minden találkozásnál egy kicsit jobban megszerettem életigenlő humorát.

Mindenki nyitottságára szükség volt ahhoz, hogy a tevékenységeken én is ott lehessek, megérintsem, érzékeljem az izomfeszültségét, és nagy győztesen kijelentsem: én a Marin balesetkor begörbült kisujját ki fogom egyenesíteni. Én, az egyenesítő – így jelentkeztem be a trénerképzésre is, pontos céllal, bőséges tudat- és tapasztalatlansággal. A képzési alkalmak alatt sorban vetkőztem le magabiztosságaimat, a hosszú távú terveket, az „úgy történik, ahogy kigondoltam” hiedelmeimet. Miközben egyénileg és párban tapasztalgattam, egyszerre három fogalomszempontú szemüveget is feltettem, akárhányszor megéreztem, hogy megint minden összebolondult a fejemben, és használható tudásom nem maradt, hűségesen bejártam Marinhoz a foglalkozásokra. Feszegettem a kisujját, s ő sziszegett a fájdalomtól. Aztán, mert tanultam, izomfeszültség-csökkentésként a tartó-elmozdító szinteken mozgattam át a jobb kezét, s „feltaláltam”, hogy van egy másik keze is, ami viszonyítási alapként még mindig jobb, mint az enyéim. Szökdöstem, mint bolha a Marin testrészeinek átmozgatásán, amikor a feszültségháló fogalma kristályosabbá vált, adtam a házi feladatokat, s eszközt is, hogy a kezet, alkart, felkar izmait újra használatba állítsuk.

Hamar kiderült, a zárt rendszer fogalma sem butaság, a terveimre Marin teste nem azt a választ adja, mint amit én elképzelek. A sokszorosan zúzódott gerinc és bordák, a kerekesszékes életvitel szűk helyet szabott a tüdőnek, ráadásul el-elakadt a lélegzete, valahányszor a megszokott mozgásmintáin túlra csalogattam. Szusz megállt, izomzat befeszült, s engem a kudarc kerülgetett akármerre indultam volna. Ma már ön- és klienskínzásnak definiálnám a közös mozgással való próbálkozást ilyen körülmények között, mely pont addig tartott, míg észre nem vettem a levegő-visszatartás és izomfeszültség-növekedés összefüggéseit.

Hálás vagyok a trénerképzés személyre szabott házi feladatáért, a saját légzésem tanulmányozásáért, amelyből egy, majd még egy rend kísérletezéssel, tanulási spirálozással, fogalomszemüvegekkel jutottam el valami teljesen titokzatos területre, amely a gyaloglással, népdaldúdolással és fáradékonysággal van rejtélyes, a kinesztetika területén – a tudomány mai állása szerint – túlmutató összefüggésben.

Tovább kutattam aztán a légzőképzésen Paksi Andrással, bekérezkedtem más kliensek mozgásos alkalmára is, és Marinnal aszerint váltogattuk a légzéstechnikákat, hogy éppen milyen új információra, tapasztalatra tettem szert.

A téma része lett a mindennapjaimnak, s jó ideje bárkivel vagyok együtt, az első, amit figyelek, hogy szuszog-e rendesen… bármit is jelentsen a „rendes”. Marin kisujja köszöni szépen jól görbül továbbra is, de amióta nem ez a fő fókusz, megnőtt a mozgáshatára, nem jelent fájdalmat az érintése. Én pedig keresek tovább, mert hiszem, hogy egyszer megtalálom az összefüggéseket oly módon, hogy azt éljem, érezzem, és érthetően tovább is adhassam… hisz hajdan azért kezdtem kinesztetikát tanulni, hogy tudjak róla írni, beszélni.

Balázs Katalin

2024. március 13-án tartotta éves közgyűlését a Kinaesthetics Romania Egyesület, amelynek keretében bemutatásra és kiértékelésre kerültek az elmúlt év eseményei is.

A 2023-as év is programokban, képzésekben gazdag volt. Két 1-es fokú trénerképzés futott párhuzamosan: egy ápolási tematikájú csoport, amelyen a Gyergyószentmiklósi Szent Erzsébet Öregotthon munkatársai vettek részt, és egy vegyes szakmai kontextusú csoport Csíkszeredában, ahol korai fejlesztéssel, ápolással, kommunikációval, kertterápiával foglalkozó szakemberek képződtek.

A trénerképzések mellett bevezető és haladó képzéseket is szerveztünk, amelyen összesen 206 résztvevő ismerkedhetett meg a mozgásérzékelés alapjaival, és fejleszthette tudatosan a mozgáskompetenciáját. A résztvevők megtapasztalhatták, hogy mivel minden mindennapi élettevékenység és munkafolyamat alapja a mozgás, ezért a saját mozgásmintáik megismerése és bővítése nagyban hozzájárulhat az egészségvédelemhez, legyen szó ápolási munkáról, gyermekgondozásról vagy épp irodai munkáról. Egyesületünk kiemelten fontosnak tartja, hogy a segítő szakmákban dolgozó szakemberek a munkájuk során fokozottan odafigyeljenek arra, hogy az általuk nyújtott szolgáltatások az ellátottakat az önálló életvitelben támogassák meg, és személyre szabott segítséget nyújthassanak nekik – ehhez is szempontokat kaphattak a képzéseink során.

Az érdeklődők számára bemutató alkalmakat is szerveztünk, ahol megismertettük a kinesztetikában rejlő lehetőségeket és a szemléletmód alapjait a szélesebb közönséggel: gyergyószentmiklósi óvónők, sepsiszentgyörgyi egészségügyis diákok,
târgoviștei ápolók és egy közösségépítő tábor résztvevői is belekóstolhattak a mozgásérzékelés művészetébe, tudományába.

A Kinaesthetics Romania Egyesület programjainak megvalósításához a Magyar Kormány, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága és a Bethlen Gábor Alap támogatása is jelentős mértékben hozzájárult, amit ezúton is köszönünk.

Támogatási összeg: 700.000 Forint
Pályázat időtartama: 2023.01.01 – 2024.08.31
Pályázati azonosító: GNP-KP-1-2023/1-000120