Több képzési lehetőséget is megteremtett alkalmazottai számára a Gyergyószentmiklósi Városi Kórház. Az egészségügyi intézmény orvosai a Gyulafehérvári Caritas által tartott 20 órás kommunikációs képzésben vettek részt, az ápolók, segédápolók pedig a kinesztetika alapjaival ismerkedhettek két csoportban. A képzési alkalmakat követően a két tréner, Csiki Cristina és Sebestyén Lázár beszámolt a kórház vezetőségének, illetve nyilvánosan is megosztották véleményüket.

„Nagyon megörvendtem, hogy a gyergyói kórház kinesztetika-képzésre küldi alkalmazottjait. Nálam is jobban örvendett az a csapat, amely fogyatékkal élőként vesz részt kinesztetika-szemléletű mozgásfejlesztésben a Gyulafehérvári Caritasnál. Nekik sok rossz tapasztalatuk volt számos kórházban, hogy az ápolók nem tudják, a beteget hogyan kell mozgatni, hogy abból ne származzon fájdalom, sérülés. És örvendtek az ápolók, segédápolók is, mert elmondták, tényleg szakad le a hátuk az emeléstől, a beteget mozgatni kell, kiültetni vécészékre, elvinni röntgenre, és nem mindig van segítség, akivel együtt lehet emelni. Azt remélték, ha a kórház nem is vásárol emelőszerkezeteket, ők megtanulják úgy mozgatni a betegeket, hogy ne rokkanjanak bele” – fogalmazott Csíki Cristina kinesztetika-tréner.
Két csoportban közel harminc főnővér, asszisztens, segédápoló és takarítószemélyzet együtt vett részt a 20 órás bevezető kinesztetika-képzésen.

„A képzés elején többször feltettük a kérdést Lázárral: azok a résztvevők, akik sok éve vannak a rendszerben, és beléjük égett a mozdulatsor, ahogy a beteget ide-oda helyezik, képesek lesznek-e új mozgásra váltani? A képzés elején azt is hallottuk a résztvevőktől, hogy csak a beteg a fontos hogy neki legyen jó, aztán fokozatosan történt meg a szemléletváltás, egyre hangosabb lett az a gondolat, hogy szabad számítson az ápoló is. Szabad magára figyeljen. Szabad olyan változatot keressen, melyben ő nem sérül.”
A trénerek elmondták, a résztvevők eszközöket találtak ahhoz, hogy merjenek megállni, érzékelni, mi zajlik a testükben, és olyan változatokat keresni a beteg mozgatásakor, mely az ő egészségüket sem károsítja.

Sokak számára szemléletváltás volt az is, hogy az ápoltnak a képességeit is számba vegyék, ne csak a betegségeit. A bénult betegnek valóban le van a jobb oldala bénulva, de a bal oldala ép és egészséges. A félig egészséges embert lehet önállóságra nevelni, szabad részt vennie a mozgásban, így az ápoló a kiszolgáló szerepből átléphetek a támogatóéba.

A 20 órás képzés lezártával a résztvevők elmondták, az új tapasztalatokat hogyan tudják munkájukban hasznosítani, a trénerek is számot vettek. Sebestyén Lázár így fogalmazott: „Számomra egyik legnagyobb hozadéka ennek a képzéssorozatnak az az öröm volt, hogy a kórház alkalmat ad a nehéz ápolói munkát végzőknek megtanulni ugyanazt a munkát kisebb erőfeszítéssel elvégezni olyan módon, hogy az ápolt betegek elégedettebbek és magasabb önállósággal távoznak, mint az eddig lehetséges lett volna. Az intézmény pedig, kevésbé kimerült, kevesebb betegnapot igénylő személyzettel láthatja el a Gyergyói-medencében a betegápolás nemes hivatását mindnyájunk javára.”

Csiki Cristina összegzésként elmondta: „Sokkal könnyebb lenne a kórházi lét, beleértve ebbe orvost, ápolót, beteget és hozzátartozót, ha kinesztetikában továbbképzett szakemberek lennének ott. Ennek hasznát már visszaigazolták más erdélyi kórházból is. A képzésre jelentkező egyik ápoló elmondta, azért szeretne kinesztetikáról többet tudni, mert a mellette dolgozó munkatárs olyan új módszerrel ápol, kinesztetikát emlegetve, amitől nem fárad ki annyira, nem folyik róla a víz, és rég nem kellett betegszabadságra mennie. És van visszajelzés arra is, hogy az illető kórház vezetősége munkatársak alkalmazásakor nagyobb esélyt ad annak a jelentkezőnek, akinek van kinesztetika képzettsége. Erre az útra léphet a gyergyói kórház is, hiszen a trénerek és vezetőség beszélgetésén elhangzott, további bevezető képzésekre és továbbképzésekre is van lehetőség.

Balázs Katalin

Egy óvónőtől indult a kezdeményezés. Csoportjában járó gyerek édesanyja lelkendezett, hogy számára milyen jó ez a kinesztetika. Elmondta, annyira megtetszett, hogy már eljutott a trénerképzésig, az is lehet, egyszer ő is oktatni fogja, mert erről a mozgásérzékelés tudományáról tudnia kell az időseket, betegeket gondozóknak, de legalább annyira azoknak is, akik napjaik nagy részét gyerekekkel töltik.

Ébredt a kíváncsiság, és lett alkalom is arra, hogy november 23-án a Pitypang óvodában gyergyói óvónők gyűljenek össze egy bemutatóra, a Kinesztetika-szemlélet ismertetésére. Kassay Noémi és Csiki Cristina tréner segített abban, hogy megtapasztalják, eggyel több érzékszervük van, mint ahányról mostanáig tudtak. Olyan „érzékelőrendszer”, amely többek között érzékeli az izomfeszültséget. Az érzékelés mellé ha észlelés is társul, akkor az ember képes ráirányítani a figyelmét, hogy testében hol és mekkora feszültséget hordoz. És mihelyt felismerte, hogy indokolatlanul nagy valahol a feszültség, képes azt leépíteni, lebontani. Mert ha nem építi le, akkor átveheti az, aki vele kapcsolatba kerül.

Párban megtapasztalhatták azt is a résztvevők, milyen, ha vezetik őket, akár olyan ritmusban, ami már kényelmetlen, vagy milyen az, amikor leültetik, anélkül, hogy ebben lenne együttműködés, egymásra hangolódás. Mert a gyermeket is le lehet ültetni, megcsináltatni vele valamit felnőttként, lehet kiszolgáltatott helyzetbe hozni, de lehet partneri az együttműködés, amikor abban támogatom a gyereket, hogy járjon, leüljön…

Felmerült a kérdés: hogyan viszonyulok a gyerekhez? Mi, felnőttek azt gondoljuk, én vagyok a felnőtt, aki tudom, mi a jó, de hol van az odafigyelés ráhangolódás, az együttműködés, az önállóságra nevelés?” – idézett fel az alkalomból Kassay Noémi.

A trénerek elmondták, szeretnék ezt a személetet gyerekekkel dolgozó szakemberekhez szélesebb körben eljuttatni, mert a kinesztetika az ápolásban már ismertséget szerzett, de legalább annyi haszna van a kinesztetikának a nevelésben is. Mert mindazt, amit megtanul a gyerek, a másik személlyel való interakcióból tanulja meg, és ezért nem mindegy annak a minősége.
„Én a régi rendszerből jövök. Engemet úgy neveltek, hogy ezt meg kell csinálni és pont. Nem kerestük a lehetőségeket. Nagymama volt, aki megkérdezte, mit ennél, de senki más nem. Az iskolában is megmondták, mit kell csinálni, végrehajtod, és az, hogy te belül szakadsz-e szét, nem számított. A kinesztetikában én annak lehetőségét látom, hogy létezik változatosság. Lehet így is, úgy is, és nem egy rossz, egy jó létezik. De amíg én nem élem meg a változatosságot, addig nincs, ahogy a gyermeknek sokféle alternatívát kínáljak” – fogalmazott Csiki Cristina, Kassay Noémi pedig felhívta a figyelmet: kiskorában a gyerek a változatosságra törekszik… amíg mi ki nem neveljük belőle.

Ízelítőt kaptak az óvónők, a sokféle lehetőség közül például arra, hogy tovább fejlesszék ismereteiket a mozgásérzékelés területén a minőségibb élet és példamutatás érdekében. További képzésekre, bemutatókra is lesz lehetőség, ha igény mutatkozik rá.

Balázs Katalin

Több, mint százan vettek részt egy vizsgán november 8-án a Szent Erzsébet Idősek Otthonában. A vizsgabiztosok mellett jelen volt az idősotthon minden alkalmazottja az igazgatótól a karbantartóig, a konyhai személyzetig, hogy lássa, hallja és megtapasztalja, milyen új tudásra tett szert tíz munkatársuk az utóbbi egy év során.

Kinaesthetics-tréner I-es fokozat – ezt írja az oklevélen, melynek átadását nyílt vizsga előzte meg. Márton András kettős minőségben, Caritas-igazgatóként és képzőként mondta el a jelenlévőknek: a tíz munkatárs új szakmát tanult, amely a saját és az ellátottak jóllétet célozza meg.

„Egy olyan, aránylag új, közel negyven éve fejlődő tudományágról van szó, amely az ember működését belső, tapasztalati perspektívából tanulmányozza. Nyugat-Európában ez már a minőségi standrard része kórházakban, ápolási otthonokban: Németországban biztosítópénztár fizeti a hozzátartozók képzését, Svájcban szakmaként van elfogadva. Társaitok tehát új szakmát tanultak.”

A gyakorlati megtapasztaltatás sem hiányzott a kinesztetika ismertetéséből, melynek egyik pontján az volt a feladat, hogy megérezzük a különbséget aközött, ha valaki felhúz a székről, vagy ha karját nyújtja, hogy belekapaszkodva saját erőnkből felállhassunk. A résztvevők állították, az a jobb, ha az ember, ha segítséggel is, de képes önállóan talpra állni. „Én a magam számára azt kívánom, ha öreg leszek, minél kevesebb segítségre szoruljak, minél több mindent tudjak én magam elvégezni. Mert akkor érzem biztonságban magamat, ha én irányítom azt a történést, amiben benne vagyok. Ez érvényes a mozgásunkra, de az életünk minden területére” – fogalmazott Márton András, bemutatva egy kompetencia-modellt, mely szerint akkor érzem jól magam a bőrömben, ha hatékony vagyok (mi az, amit egyedül el tudok végezni, amire képes vagyok), tudok kapcsolódni (eldönthetem kivel és mikor akarok együtt lenni), autonóm vagyok (ami velem történik, abba nekem beleszólásom van) és létem értelmes (vannak céljaim). „

Ezt a szemléletet tartja szem előtt a Caritas, úgy támogatva a ránk bízottakat, hogy minél nagyobb önállóságra tegyenek szert. Ha belegondolunk, az elöregedés egyre nagyobb mértékű, egyre többen szorulnak ápolásra. Nyugaton felvásárolnak mindenkit, aki ápolni akar és tud. Mi azt reméljük, ha a munkatársainknak kicsit több autonómiát és kompetenciát adunk, itthon maradnak, minőségibb életet élnek ők és ellátottjaink is.

A vizsgázók különböző hétköznapi helyzetek megtapasztalására és variálására adtak lehetőséget a kollégáiknak. Ki lehetett próbálni többek között, hogy mekkora a különbség, ha az ágyból való felkelésnél tudják vagy nem a karjukat használni, milyen, ha felhúzza valaki az ágyból és milyen, ha felsegíti. Egy másik csoportban székről segítettek felállni úgy, hogy közvetlenül a szék elé állt a segítő, nem hagyva teret társának a felálláshoz, illetve teret és önállóságot hagyva neki. A legnagyobb meglepetést a kétpontos gyakorlat hozta, mely egyik vizsgázó személyes történetén alapult. Egy polcról kellett valamit levennie, de nem érte fel. Egy rövid mozgástapasztalat után viszont „megnyúlt a karja”, már elérte a kívánt tárgyat. A résztvevők két színes papírpöttyöt kaptak. Az elsőt olyan magasra kellett felragasztaniuk egy oszlopra, ameddig csak felértek, majd a testrészeik átmozgatását követően megnőttek a testükben lévő mozgáslehetőségek, meglepődve látták: a második pöttyöt lényegesen magasabbra tudták felragasztani.

A vizsgán célzottan volt jelen az otthon minden alkalmazottja, ugyanis az intézmény célja az életminőség további javítása a kinesztetika-szemléletű ápolás segítségével, mellyel sorban minden alkalmazott megismerkedik. Dr. Kiss Gabriella, akit minőségért felelős igazgatónak neveztek ki a közelmúltban, elmondta, a trénercsapat több tagja a II-es fokozat elvégzését tűzte ki célul. Ők lesznek majd munkatársaik oktatói, hogy az otthonban a kinesztetika szemlélete szerint, módosított ápolási szabályzat alapján dolgozzanak tovább. Kiss Gabriella azt is elmondta, egy mentorcsapat tagjaként igyekszik segíteni, hogy a Caritas többi idősotthonában is azonos szemlélettel és hozzá szükséges tudással végezzék a munkát, támogassák a rájuk bízottak életminőségének javulását.

Balázs Katalin

Forrás: https://caritas-ab.ro/akkor-vagyok-jol-ha-sorsom-alakulasarol-en-donthetek/

Adott a helyzet: az ágyban fekvő beteg lecsúszott éjszaka a párnájáról, az ágy végénél találja reggel az ápoló összekucorodva. Vissza kellene kerüljön feje a párnára, háton feküdjön kinyújtott lábakkal. Mi a teendő? – ez volt az első feladat azon a képzésen, ahol a tananyagot nem az előadók diktálják le, hanem megtapasztalás szüli a felismerést: hogyan lehet a beteget önállóságra nevelni, és ebben hogyan segít az ápoló anélkül, hogy derék- és nyakfájóssá válna. Mert az ápolás nem egyenlő az emeléssel – ebben hisznek a mozgáskompetencia-fejlesztő trénerek, és ezt meg is osztották a képzés első napján, szeptember 14-én.

A Gyergyószentmiklósi Városi Kórház kezdeményezett együttműködést a Gyulafehérvári Caritassal, kérve az alkalmazottak számára olyan képzések megtartását, amelyek által minőségibb ellátást tudnak nyújtani a betegek számára. Ezek egyike a Kinesztetika-képzés, ápolók, segédápolók és takarítók részvételével, két csoportban.
A kórház különböző osztályairól érkezők sorban mondták el, miért vállalták az új ismeretszerzést:
„Szeretnék tanulni, hogy elkerüljem a sérüléseket. Sok idős emberrel dolgozom a ditrói kórházban.”
„Azért jöttem, hogy legyen könnyebb segíteni… és fáj egy ideje a derekam is, azt keresem, hogy tudnék kíméletesebb lenni magammal, másokkal.”
„A szülészet-nőgyógyászaton dolgozom, bent vagyunk a műtőben is császármetszéskor. Érdekel a Kinesztetika, bár még csak betűzni tudom a nevét.”
Van, aki még csak betűzni tudja a Kinesztetika nevét, másnak a mozgáskompetencia-fejlesztés már ismert fogalom:
„Személyi gondozó képzésen találkoztam a kinesztetikával, jó volt, de rég volt. Szeretném frissíteni a tudást, mert az intenzív osztályon kell a kinesztetika”.

Ők együtt, Csiki Cristina és Sebestyén Lázár irányításával tapasztalják meg, saját testükben, milyen lehetőségei vannak, hogy egészségüket megőrizve a rájuk bízottaknak jobb életminőséget kínáljanak, az önállóság lehetőségét támogatva.
A képzés 20 órát tart – négy alkalommal 5–5 órát –, ez a Kinesztetika bevezető része, melyet majd a haladó és tréneri képzés követhet. Aki ebben részt vesz, többé már nem mosdatja, eteti, forgatja a beteget, mintha egy tárgyat mozgatna, hanem segít neki a mosakodásban, evésben, mozgásban. Támogatja, hogy amit a beteg meg tud tenni, abban biztonságot, önállóságot leljen, és ami nehézség számára, abban úgy segítsen a kórházi alkalmazott, hogy saját egészségét megőrizze.

Balázs Katalin

Intézményvezető, betegápoló, egyetemi tanár, gazdasági szakember ül egy teremben, asztalok körül, vidáman – ez az első kép. A másodikon áll a tizenöt fős társaság, mindegyikük kezében oklevél, melyen csak a nevek különböznek. A két kép között háromnapos, igazi kreatív tanulás van Egészség a munkahelyen címmel.

Kinesztetika-szemlétet szerint ez volt az első képzés Romániában, amely a Kreatív tanulás témakörben konkrétan a munkahelyi egészségvédelmet célozta meg. A Gyulafehérvári Caritas épületében, a csíksomlyói Jakab Antal Házban, a Kinaesthetics Románia és a Katolikus Ifjúsági és Felnőttképzési Egyesület (Kife) szervezésében Pfemeter Mária és Csíki Cristina trénerként fogadta a Magyarország különböző településeiről érkező csapattagokat. Számukra a két szervezet által pályázott Erasmus+ program tette lehetővé az új tudásszerzést és megtapasztalást.

Az augusztus 28–30-án tartott képzés bevezetőjéből kiderült, a kinesztetika, azaz mozgásérzékelés és ezáltal mozgásfejlesztés tudományához hozzátartoznak olyan szakmai területek, mint a kinesztetika az ápolásban, kinesztetika a nevelésben, illetve olyan, személyes fejlődést szolgáló kreatív tanulási lehetőségek, melyek az Egészség a munkahelyen, Életminőség idős korban nevet viselik. A munkahelyi egészségvédelem az ipari forradalom korára vezethető vissza, hiszen a gyárakban történő munkavégzés megkezdésétől kérdésként merült fel, hogyan lehet hosszú távon megtartani az alkalmazottak munkaképességét. Gazdasági érdek szülte a célt: csökkenteni a megbetegedések, a betegszabadságolások számát a produktivitás érdekében. A munkavédelem, azaz egészségvédelem azóta is egy központi kérdés, 2022-ben Romániában, ha a dolgozók betegszabadságolását összeadjuk, kiderül, egészségügyi okokból 109 669 évnyi napot voltak munkaképtelenek a munkavállalók.

A világhálón számos javaslattal találkozhat a kereső, hogyan lehet megelőzni a munkahelyi megbetegedéseket. Az általános javaslatok között szerepel, hogyan kell ülni az íróasztal mellett, a testrészek hány fokos szöget kell zárjanak egymáshoz képest, milyen jótékony hatásai vannak az asztalra helyezett levendulacsokornak stresszhelyzetben… A kinesztetika-képzésen nem ezt a listát bővítették az előadók, nem praktikákat, technikákat soroltak fel, hanem az egyéni megtapasztalások során módot teremtettek arra, hogy minden résztvevő egyéni igényei szerint rájöjjön: milyen választási lehetőségei vannak az egészségmegőrzésre a mindennapok kihívásai során. Mert a derék, a nyakfájdalom nem magától jön, tőlem függ egészségem megőrzése. Vegyük észre a lehetőségeket, és tudjunk élni velük! – hangzott el ismételten. A lehetőségek között pedig egyaránt szerepelt a munkahelyi környezet átalakítása, „testreszabása”, de a viszonyulás megváltoztatása is. Mert van, amikor a munkavégzést nem az asztallábak lefűrészelése könnyíti meg. És a legjobb pozíció is fárasztó lesz percek alatt, így a sokórás munkavégzés során sokszor kell megmozdulni is.

Gazdag volt a megtapasztalási paletta, amelyből olyan kérdésekre találtak választ, hogy hogyan működik az emberi test, hogyan tanulunk, és ez hogyan alakítja magatartásunkat. Mindenki rácsodálkozhatott, hogy az ismertnél eggyel több érzékszervvel rendelkezik, amelyik többek között abban segít, hogy behunyt szemmel is megérezze, testrészei egymáshoz képest hol helyezkednek el, hol van nagyobb feszültség az izmaiban. Kipróbálták a mozgást szűk térben, mezítláb fűben, kavicson, ingoványos talajon, a törzs fogalmát mellkasra, medencére bontották, és megtapasztalták azt is, milyen nehéz a mozgáskorlátozott helyváltoztatása. A társas megtapasztalásokból az együtt mozgás jelentett új kihívást és hozott sok nevetést, hogy aztán ismét visszatérjenek az íróasztalok mellé, és szemügyre vegyék: milyen lehetőségeik vannak a körülményeik jobbítására.

Jogos a kérdés: irodában dolgozók miért kell kavicsos talajon tapicskoljanak egy képzés során. A trénerek elmondták: a programot azért „fűszerezték” mindenféle tanulási helyzettel, mely a komfortzónán kívülre esett, hogy ha a szokatlan környezetben megtalálják a résztvevők az alkalmazkodási lehetőségeket, akkor az irodai szék, asztal mellett már nem kihívás élhetőbb életet élni.

A mozgásban gazdag három nap végén tartott beszámolókból nem maradt ki a felismerés: csökkent a nyak, derék, csípőfájdalmuk, és tudják, milyen módosításokat vezetnek be életükbe, milyen javaslatokat visznek munkatársaiknak. Ebből idézünk párat:

„Nem gondoltam volna, hogy úgy is fel lehet állni a földről, hogy közben nem jajgatok.”

„Olyan izmaim kerültek elő, melyek létezéséről eddig nem tudtam.”

„Mindennapjaimat, bármennyire is szeretem a munkámat, folyamatos feszültségben élem. Ezt kezelnem kell.”

„Arra jöttem rá, ha a munkahelyen van pisiszünet, cigiszünet, akkor kell legyen szünet arra is, hogy érzékeljem, mitől feszültem be, és lehetőséget találjak a csökkentésére.”

„Már rég tudom magamról, hogy mozogni kell. Ha van időm tíz percig nyomkodni a telefonom, van időm a mozgásra is. Ezt szeretném átadni környezetemnek is. Mert mi természeti emberek vagyunk.”

„Amikor idejöttem, és azt mondtam, gondolkodásformálást szeretnék tanulni, másokra gondoltam. Kiderült: magammal kell kezdenem.”

„A görcsösség jellemzőm. A feladat belevisz a merevségbe, s csak, ha végeztem, akkor veszem észre, hogy már fizikai fájdalmaim vannak. Ez nem magától van, tőlem származik.”

„Tudtam korábban is, hogy egészségesen szeretném végezni a munkámat. A célmeghatározással nincs bajom, a hogyan volt a kérdés. Most ehhez kaptam támpontokat.”

„Azt hittem, menő csaj vagyok, mert erőből bármit meg tudok csinálni. De minek megszakadni?”

„Az idősekkel való munkámban nem akarok szolgáltató lenni, aki etet, ültet, mozgat. Ha megengedik, próbálok segíteni nekik a mozgásukban.”

„Számos segédeszközt vásároltunk az otthonban, hogy könnyítsük az idősek mozgatását. Most az következik, hogy az ellátottakat is bevonjuk a mozgásba.”

„Nem kell rossznak nevezni a gyermeket, ha nem tud egy helyben maradni. Nincs rossz mozgás, mozgás van.”

„Közérzet- és életminőség-javítás ennek a neve.”

Az oktatókról is megosztották véleményüket: „amit szóban elmondtak, egyezett a gyakorlattal.” „Hiteles oktatók, szakmai tudás, jó hangulat” – így jellemezték a kreatív tanulási környezetet, melynek élményeit hazaviszik, és ígérték, hogy életükbe beépítik.

A képzés az Erasmus+ programban, a 2022-2-HU01-KA122-ADU-000097271 projekt keretein belül valósult meg.

Balázs Katalin

Magyarországi szociális intézményekben dolgozó tizenhat személy vett részt azon a csíksomlyói bevezető és haladó képzésen, melyről tudással, tapasztalattal és Kinaestetics-oklevéllel tértek haza június 17-én. A késztetést, hogy új ismereteket szerezzenek a mozgásfejlesztés terén, egy konferencia teremtette meg.
A Katolikus Ifjúsági és Felnőttképzési Egyesület (KIFE) szervezésében, Erasmus-projekt keretében valósult meg Szentesen egy, az idősek fejlesztési lehetőségeiről tartott konferencia, amelyre Magyarország számos szociális intézményéből érkeztek résztvevők. A konferencia programjában szerepelt egy olyan ízelítő is, amely révén a kinesztetikába kóstolhattak bele a résztvevők a Gyulafehérvári Caritas jóvoltából. A magyarországi „kóstolók” kedvet is kaptak az új szemlélet jobb megismeréséhez. Ennek érdekében pályázott újra a KIFE, s az elnyert újabb Erasmus-támogatás most lehetővé tette a tanulást-tapasztalást.
A tavalyi lendület tehát kitartott, így idén képzésre utazhattak Erdélybe magyarországi, segítő szakmákban dolgozó emberek. Nem jutott hely mindenkinek, hiszen a projekt keretösszege meghatározta a létszámot, emiatt szükség volt egy előválogatásra. Ennek nyomán állt össze a tizenhat fős csapat, akik közül tizenketten most ismerkedtek meg a kinesztetika alapjaival, négyen pedig a már meglévő, egy korábbi alapképzésen megszerzett ismeretanyagot szerették volna új tudással gyarapítani. Ők tizenhatan azok, akik június 17-én fejezték be a kinesztetika-képzést Csíksomlyón, s új ismeretekkel és tapasztalatokkal indulhattak haza.
A bevezető képzésen Sebestyén Lázár, a haladón Pfemeter Mária segítette Csiki Cristina trénert, hogy együtt adják tovább azt a szemléletmódot, amelyben a Gyulafehérvári Caritas is hisz: az ápolásban a legfőbb cél a képességeket bővíteni, az önállóságot támogatni.
A KIFE és a Caritas közös szervezésében megvalósult képzés új kapukat nyitott. A magyarországi szociális intézményekben dolgozók rádöbbentek, munkájukban milyen változtatásokra van szükség ahhoz, hogy az ápoltak önállóbbá váljanak, az ápolók pedig egészségesebbek maradhassanak. Felismerték a korábbi gyakorlat és az új szemléletmód közötti különbségeket, többek között azt, hogy a mozgáskorlátozott, ágyhoz kötött beteg mozgatásának nem kell gerincsérv legyen az eredménye, mint ahogy a számítógépes munkának sem törvényszerű következménye a meggörnyedés.
Ottjártunkkor a képzésen részt vevők bemutatták, hogyan végezték eddig a munkájukat, és elmondták, a képzés végeztével mi az, amit változtatni fognak szakmai és magánéletükben.

„Én lettem a csapatunkból a kiválasztott. Erdélyben még sosem voltam, ezért is ajándék ez nekem. Úgy érzem, a mozgásérzékelés módszereiben szereztem stabilitást, ezt még gyakorolni kell, mert nagyon sokat tudok segíteni vele az időseknek. Ha bemegyek a szobába, egyéni beszélgetésre, és azt látom, le van csúszva az ágy végébe, tudok segíteni abban, hogy ő, kis erőfeszítéssel, újra a párnájára tehesse fejét. Nem én fogom mozgatni, ő mozog, így nem veszem el tőle a sikerélményt, jobb lesz a kedve is tőle. Ez fontos, mert én azt vallom, hogy akkor gondozunk jól, ha a gondozott megmaradt képességeit gyarapíthatjuk, és ezáltal az időst felemeljük.” (Szőcsné Sági Gabriella, Alsómocsolád, mentálhigiénés szakember)

„A segítő szolgálatban a házi gondozásban 900 munkatárssal dolgozunk együtt, nagy segítség lenne, ha ezt a szemléletmódot ők elsajátíthatnák. Ezért vagyok itt elsősorban, de nem csak értük, mert nekem is nagyon jó. Rendelkezem ápolói végzettséggel, van tapasztalatom is a betegmozgatásban, és látom a lényegi különbséget, hogy ténylegesen együtt tudjunk mozogni a beteggel, hogy ne okozzunk fájdalmat neki, ne terheljük meg se őt, se magunkat." (Fazekas Hajnalka, Gyula, szociális szolgáltatásban intézményvezető)

„Sok közös projektünk volt már a Kife-vel a közösségfejlesztéstől az ápoláson át mindenféle tudásmegosztási programban, mert én munkáltatóként azt tartom fontosnak, hogy mi az a szakmai tartalom, amit kollégáimnak ajánlani tudok. Igyekszem motiválni őket, hogy részt vegyenek képzéseken. Fontosnak tartom, hogy mi magunk is lépjünk a testtudatosság irányában, mert akkor tudjuk ezt képviselni a betegek és ránk bízottak felé. Én Erdélybe hazajáró vagyok, évente négy-öt alkalommal jövök, így külön köszönöm ezt a lehetőséget, és ajánlani tudom mindenki számára." (Puskásné Halál Ágnes, Szegvár, munkáltató, szociális munkás)

„Nekünk idős, demens ellátottjaink vannak, és ez a cél: mozgásukat segítsük, életüket könnyebbé tegyük, és erre ez egy fantasztikus lehetőség. Sok évvel ezelőtt végeztem én az alapképzést, most lett alkalmam folytatni a tanulást. Nem is értem, hogy miért nem terjedt el ez a lehetőség Magyarországon, mert nem csak az ellátott életminőségét javítjuk ezáltal, hanem a sajátunkat is. És a munkáltatónak nem mindegy, hogy tíz év múlva a gondozó hogyan tud odahajolni a beteghez, fáj-e már mindene, vagy akár húsz év múlva is ápolni tud egészségesen.” (Szatmári Nagyné Barna Edit, Szentes, gondozási központ szakmai vezetője)

„A szeretetszolgálat nappali ellátójában aktív idősek járnak be, így a betegápolásban tanultakat effektíve használni nem tudom, de a szemléletet szeretném otthon átadni. Látjuk, hogy az időseknek a mozgása, gondolkodása fejlesztésre szorul, és ebben mi segíthetünk. Kolléganőmmel azért is vagyunk itt, hogy nálunk, a házi segítségnyújtásban dolgozó munkatársaink ezt megtanulhassák." (Tóthné Csompilla Márta, Szeged, nappali ellátás intézményvezetője)

„Gondozónőként dolgozom házi segítségnyújtásban, tehát kijárok terepre, és amikor ezt a lehetőséget felajánlották, azt mondták, hogy a több mint negyven munkatárs közül rám gondoltak, és ez nagyon megtisztelő. Félve érkeztem, én nem is hallottam a kinesztetikáról, s mivel korban én vagyok a legidősebb, azon gondolkodtam, hogyan fogom én ezt hosszabb távon hasznosítani? Aztán megnyugtattak, hogy nem a korom a fontos, hanem hogy tudjak beszélni a munkatársaknak egy szemléletváltás lehetőségéről. Én is sokat fogok tudni ebből hasznosítani, mert a gondozottaim között van fekvő beteg, van demens, van egészségesebbnek tűnő, de más gondokkal-bajokkal küszködő ember is. Nagyon bízom benne, hogy több szegedi kolléganőt lehet még ebbe bevonni. Jó az, hogy több intézményvezető van itt, és az ismereteket tovább tudják adni, de ezt kint a betegágy mellett lehet leginkább hasznosítani. És igen, önmagára is kell gondoljon az ember, hogy hosszú távon, egészségesen meg tudjon felelni ennek a munkakörnek." (Dávid Ibolya, Szeged, ápoló)

„Idősek otthonában dolgozom, 110 ellátottunk van. Jelen pillanatban vezető ápoló vagyok, de remélem, visszakerülök a betegágy mellé, mert az az én közegem, ott érzem magam jól. De nem csak ott szeretném ezt hasznosítani, hanem a magam mozgásában is, mert úgy gondolom, ha ezzel a mozgásformával ezelőtt tíz évvel ismerkedek meg, akkor most nem fájna így a derekam. Azt látom a kollégáimon is, hogy bizonyos év után mindenkinek ugyanezek a problémái, a derék, a csípő, az összes nagyízületek kopnak, szakadnak… jó lenne, ha tudatosítanánk, mit csinálunk. Van dolgunk a testünkkel, és úgy tudunk ellátni mást, ha mi rendben vagyunk." (Csontos Katalin, Ruzsa, vezető ápoló)

„Szociális otthonból jöttem, szociális munkatárs vagyok, mentálhigiénés feladatokat látok el kollégáimmal. Mi nem elsősorban a szigorúan vett gondozási feladatokban veszünk részt, de amit mindenképpen haza tudok vinni, és a foglalkozásokba be tudok fűzni, az a szemlélet, hogy képesek vagyunk, hogy figyeljünk oda. Vannak tornagyakorlatok, ott nagyon sok mindent tudunk hasznosítani a testünk tudatosításához megtehetjük az apró lépéseket. Azért is nagyon fontos ez az idős korban, mert az öreggé válás krízis, a szociális otthonba érkezés egy újabb krízis, és még sok minden kibillentheti mentális egészségéből az idős embert, mert egy szociális ellátás bármennyire szakszerű, nem helyettesíti a családi életet. Éppen ezért nagyon fontos, hogy a mozgásképesség minél tovább megmaradjon. Ha a Maslow-piramisra gondolunk, akkor az alap kell egyszer meglegyen, és arra tudjuk tovább építeni a lelki dolgokat. Megpróbálom átadni a tudást, és remélem, hogy a szervezetünktől az ápolók is el tudnak jönni egy ilyen képzésre, mert ez egy lehetőség. De önzés is van az ittlétemben, nagy szükség van arra, hogy testtudatos legyek, a testalkatomból adódóan is. Viszont azt is tudom, ha saját életminőségemet emelem, akkor másoknak is többet tudok adni mind a munkahelyen, mind a magánéletben." (Bárkai-Mészáros Judit, Nagymágocs, szociális munkás)

„A közösségi és nappali pszichiátriai ellátásban vagyok gondozónő, korábban huszonhét évig voltam a házi gondozásban. Most világosodott meg, hogy amit annak idején tanultunk, az nem igazán volt jó. Huszonhét évig teljesen másként gondoztam az embereket, és tényleg nem mindegy, hogy nyúlunk ahhoz az idős emberhez, ezért nagyon szépen köszönöm, amit eddig kaptam."(Szatmári-Nagy Mária, Szentes, gondozónő)

„Fogyatékkal élők nappali klubjában dolgozom. A kinesztetikával a konferencián találkoztam először, és nagyon örvendtem, hogy ide kijöhetek, elsajátíthatom. A továbbiakban az ellátottainknak is megpróbálom megmutatni ezt a csodás szemléletet." (Kósa Nikoletta, Szentes, terápiás munkatárs)

„Idősek klubjában foglalkoztatósként dolgozom. Kollégámtól hallottam a kinesztetikáról, megtetszett, és látom, hogy ezt a szemléletet a munkám során is tudom hasznosítani. Mi a klubban minden munkát együtt végzünk, tehát én fürdetek is, részt veszek az idősek mozgatásában. De nem csak a munkámhoz jó ez. Otthon a családban van a nagynéni, akit én minden reggel kiültetek a kerekesszékbe, délben pedig, amikor visszamegyek, visszafektetem az ágyba. Most vettem észre, hogy amit itt tanultam, milyen hatalmas segítség lesz majd ott. Be szeretném vinni a családomba is, kíváncsi leszek, mit szólnak hozzá a fiúk."(Szabó Tiborné Marcsi, Szentes, szociális gondozó)

„Közösségi pszichiátriai gondozónőként dolgozom. Kollégáim, akik a konferencián voltak, úgy meséltek az új szemléletről, hogy felkeltették a figyelmemet. Örvendtem a képzés lehetőségének, mert nem csak magamnak teszek jót, hanem azoknak is, akikkel a házi gondozásban besegítőként találkozom." (Kérdő Klára, Szentes, gondozónő)

„Idősek otthonából érkeztem, amely egy 150 fős intézmény. Sajnos, az a tendencia, hogy egyre romlik a bekerülő idős emberek állapota, egyre több fekvőbeteggel van a mindennapokban dolgunk, ami az ápolókra, gondozókra egyre nagyobb terhet ró. Sokszor van, hogy betegség miatt kiesnek kollégák, és ezáltal még több a ránk háruló munka. Úgy gondolom, ezt a szemléletet a mindennapjainkban nagyon jól tudjuk majd használni, ahhoz viszont, hogy átütő legyen az ápolás szemléletváltása, többeknek kellene kollektíven oktatni, hogy mindenki részese lehessen ennek a tudásnak. Én most hazaviszem, elmondom, mit tanultam, de lehet, nem érek el nagy változást. Viszont én egy emberként tudom hasznosítani, és ha egy emberként egy embernek tudok segíteni, akkor már megérte, hogy itt lehettem." (Juhász Jánosné Mónika, Orosháza, ápoló)

„Alapszolgáltatási központtól érkeztem, ahol van nappali ellátás, házi segítségnyújtás, és én is voltam azon a konferencián. Addig nem is gondoltam rá, hogyan mozgunk, hogy tudatosságot vigyünk bele, mert a mozgás alapból jön, megtanultunk járni és járunk. Célom, hogy a felismeréseimet hazavigyem, a kollégáimnak minőségibb munkateret, az ellátottaknak minőségibb ellátást biztosíthassunk. Mert itt rájöttünk, ha a beteg embert megfogjuk és cipeljük, az nekünk sem jó, de nekik sem kellemes. Ráadásul azt mondjuk, hogy mennyire agresszív lett, pedig mi okoztunk neki olyan fájdalmat, ami ellen tiltakozik. Én arra gondolok, a gondozóknak kötelező oktatásba kellene bevinni a kinesztetikát, mert számukra elengedhetetlen fontosságú, hogy ennek a tudásnak a birtokába legyenek." (Balogné Varga Mária, Békés, intézményvezető)

„Lelkigondozói szolgálat koordinátoraként vagyok itt. Az első képzésen két éve voltam, két hétig lelkesedtem, utána polcra került a tananyag, de sokszor jutott eszembe, hogy a kinesztetikát jó lenne tudni alkalmazni. A gyakorlati alkalmazáshoz kevésnek tartottam a bevezető képzést, ezért jöttem haladóra. A munkámhoz nem tartozik betegmozgatás, ámde nővérek körében dolgozom kórházakban, ott meg látom, hogy milyen kihívások hárulnak az egészségügyi dolgozókra, és milyen jó lenne megőrizni a nővérkék testi jóllétét. Saját életemben is látom ennek a szemléletnek a létjogosultságát, idősödnek a szüleim, apu néha elesik, anyu küzd vele… Ha ott vagyok, lehet, tudok segíteni édesanyámnak, és nem kell a hat szomszédot hívja, hogy felállítsák az apukámat." (Máramarosi Mária, Szeged, koordinátor)

„A Katolikus Ifjúsági és Felnőttképzési Egyesületnél dolgozom. Egyébként pedagógus végzettségem van, ezért azt hittem, hogy a kinesztetika a nevelésben téma állhat közelebb hozzám, de motivált az, hogy a szemléletet jobban megismerve a saját életemben tudjam alkalmazni, mert bizonyos testrészeim fájnak – annak ellenére, hogy rendszeresen mozgok, tehát valamiféle hiba lehet a mozgásmintáimban. Ugyanakkor motivált az is, hogy úgy szervezhetek a csapat számára képzési lehetőséget, hogy én is része vagyok, mert ezt sem szervezni, sem képviselni nem lehet kívülről. Ráadásul azt is látom, hogy a családomban lévő idősek egyre inkább kezdenek szegényedni a mozgásukban, s így még számukra is lehetek segítség. Még nem tudom, mi vár rám, de az az érzésem, ez a tudás még jól fog jönni... És hát egyszer én is öreg leszek, akkor pedig jól fog jönni…” (Szücs Márta Zita, KIFE, ügyvezető igazgató)

A tizenhat személy közül egy sem említette, mekkora erőfeszítés volt számára a tapasztalatszerzés kedvéért 600 kilométert utazni, egy hétre elszakadni a családtól, csak azt hajtogatták, hogy kollégáiknak is szükségük lenne mindannak a megismerésére, amit ők megtanulhattak. Azt sem hallgatták el, hogy ők is még többet akarnak a kinesztetikából: tanulnák, tapasztalnák és trénerként tovább is adnák a mozgásfejlesztés ezen lehetőségét.
Augusztusban ismét érkezik egy csapat a csíksomlyói Jakab Antal Házba, hogy e közös projekt részeként a Kinaesthetics - Egészség a munkahelyen témakörben gyűjtsenek új ismereteket.

A képzés az Erasmus+ program keretében valósul meg (2022-2-HU01-KA122-ADU-000097271)

Balázs Katalin

A sepsiszentgyörgyi Egészségügyi Technikum diákjai számára tartott kinesztetika-bemutatót Csiki Cristina és Jakabos Adél kinesztetika-tréner. A mozgáskompetencia-fejlesztés megízlelésére április 25-én került sor.

A technikum másod- és harmadéves diákjainak arról beszéltek a trénerek, hogy, mi is a kinesztetika, a mozgás milyen szempontok szerint tanulmányozható. Beszámolójában Jakabos Adél elmondta: „Figyeltük, és kicsit belekóstoltunk egyéni és páros mozgásokban, hogy milyen kompetenciákra lehet szükségünk különböző mozgásszekvenciák megszervezéséhez. Téma volt az önállóságra való nevelés. Kérdésként vizsgáltuk, hogy mi, mint tanulási környezet, a segíteni akarásunkkal a több vagy éppen a kevesebb lehetőség irányába segítjük-e az érintett személyt – a diákok esetében hangsúlyosabban a beteg páciensre gondolva. Egy másik fontos szempont volt a betegekkel kapcsolatban az erőfeszítés csökkentése az ápoló részéről, illetve egy nem elhanyagolandó téma az érintés minősége. Hogyan lehet a segítség hatékony és tiszteletteljes, és ennek mi köze van az erőfeszítés mértékéhez? Az érintés, bármi is vele a szándékom, már kommunikáció. Hogyan tudom érzékelni a másik személy izomfeszültségét és együttműködésre biztatni őt, vagy az idő szűke és egyéb tényezők miatt ezt figyelmen kívül hagyom, és, bár nagyobb erőfeszítéssel, de kivitelezem a feltett szándékomat?”

Lehetőség a fejlődésre és tanulásra – ezt emelte ki Csiki Cristina: „A Kinesztetika abból indul ki, hogy az ápolt személyek tevékenységeiben, például felülésben, evésben, felállásban való támogatása akkor hatékony, ha messzemenően figyelembe veszi a támogatott meglévő mozgáslehetőségeit, segít megtartani és bővíteni mozgáskompetenciáját. Az önállóság és hatékonyság támogatása, illetve az érintés és mozgásalapú kapcsolat fogalomegyüttese képezte a bemutató alapját. Az érintés és a mozgások egyaránt fontosak a kommunikációban, hiszen segítenek a kapcsolat kiépítésében és megerősítésében. Ahogyan támogatom az ápolt személyt, lehetőséget ad a fejlődésre és a tanulásra. Az önállóság és a hatékonyság fejlesztése érdekében fontos, hogy biztosítsunk számára lehetőséget a fejlődésre és a tanulásra.”

Amint a trénerek elmondták, érdekes volt egy-egy felismerés kapcsán a tanárok és diákok rácsodálkozását látni. „Reméljük, hogy sikerült megmutatni, van lehetőség személyes mozgásunk megismerésére, fejlesztésére, és ezáltal mások segítésére úgy, hogy a hétköznapi kihívások ne a saját egészségünk kárára legyenek, hanem egészségünk megőrzése mellett hatékony, az önállóság növelését megcélzó segítségnyújtás legyen” – összegzett Jakabos Adél.

A bemutató alkalom, mint kiderült, egy hosszú távú együttműködés kezdete lehet. Az új szemlélet szervesen illeszkedik az egészségügyi képzés tananyagába, több lehetőséget biztosítva a jövendőbeli ápolóknak a minőségibb segítségnyújtásban.

Balázs Katalin