Harmadik esztendeje, hogy táboroznak a kinesztetika-trénerek. Ezúttal a Borzonti Kulcsosház képezte a bázist, a házigazda, Bicsak Rita tizenegy mozgásfejlesztőt látott vendégül.

Minden évnek van témája, mindig része a programnak az elméleti tudás és évközben szerzett tapasztalat megosztása, a játékos mozgás megannyi formája, ám idén ennél többet terveztek a táborszervezők. Csíki Cristina és Balázs Katalin azt eszelte ki, hogy a jelenlévők elmeséljék egymásnak trénerségük történetét. Szóljanak arról, képekben, rajzokban, hogy mikor lettek trénerek, mi volt az első sikerélményük, ki az az ember, akinek egy gondolata ma is visszacseng fülükben, milyen fordulópontok, kihívások voltak tréneri életükben, és mire vágynak, merre szeretnének haladni?

Akkoriban…

Voltak olyan táborlakók, akik 2009-ben lettek trénerek, olyanok is, akik mindössze kétéves régiséggel rendelkeznek. Van, aki hivatásszerűen minden nap mások jobblétét segíti e szemlélet mentén, és van, aki azért jött, hogy az egykor megszerzett tudás ki ne kopjon, bármikor kéznél legyen. Más-más történetek jutottak az emberek eszébe, ezekből idézek: „Akkoriban német anyanyelvű előadók tanítottak, tolmács segített, hogy értsük, amit mondanak. Mi mentünk értük a reptérre, caritasos kabátban, kezükben lappal, rajta a nevükkel. Mert másként nem tudtuk volna elmondani, kit keresünk, kiért jöttünk. 2009. számomra egy új szemüveg, amivel lehet másra s magunkra tekinteni. Hamar jöttek a sikerélmények, úgy éreztem magam, mint egy varázsló, és azóta is úgy élem az életem, hogy az tiszta kinesztetika: elindulok keresem a lehetőségeket, megtorpanok, új utat keresek…” (András Ildikó)

„Amikor a Tréner 1-es képzés végéhez értünk, az utolsó együttlét során fogyatékos gyerekekkel voltunk együtt. Ez a kép azóta is kísér engem.” (Csiszér-Szokol Mária)

„Amikor Ili meghívott, vegyek részt a kinesztetika-képzésen, lelkesen magyarázott, de én nem értettem belőle semmit. Megkérdeztem: jó lesz nekem. Azt mondta, igen. Ez 2013-ban történt.” (Kassay Noémi)

„A képzés idején, mikor hazamentem, a gyermekeimen kísérleteztem, gyakoroltam. Jóval később derült ki, hiába magyaráztam, ők semmit nem értettek az egészből. És ezek után kellett hozzákezdenem a tanításhoz. Nagy drukkal indultam. Stefan volt a biztatóm, azt mondta, a teremben biztos, hogy én tudom a legjobban, amit megosztani szeretnék, nincs mitől félnem. Sokat adott nekem a kinesztetika, például így tanultam meg negyven évesen sízni… új mozgásforma elsajátítása volt a házi feladat, s én ma is sízek.” (Szőcs Judit)

„Nem voltak tréneri ambícióim, de kellett az ember, és vonzott a kísérletezés lehetősége. A képzés során, emlékszem, egy teljes modult töltöttem a fejen állás kikísérletezésével, egyet a döglött bogárral. Döbbenet volt, mikor rájöttem, egy minimális irányváltás elég a sikerhez.” (Pfemeter Mária)

„Segíts, hogy magam csinálhassam – ez a gondolat belém ivódott, számomra ez a kinesztetika lényege.” (Hadnagy Lívia)
„Nincs egyedi siker. Mindenben támogattuk egymást.” (Márton Klára)

„Volt egy nő a Szent Lukács Otthonban. Azt tudtuk, bénult, így kezdtük a mozgásfejlesztést. Ma otthonából jár be rendszeresen idős csoportba.” (Somorai Jerne)

„Jelenleg nem vagyok aktív tréner, de jöttem, hogy a tudás ki ne kopjon belőlem. Hiszem, érzem, hogy érdemes ezt életben tartani.” (Molnár József)

„Emlékszem, jött Sebestyén Albi, s elmondta: egyszer az ápolás minősége fontos lesz. Oscar-díj osztással ért fel a tréneri diplomaátadás. Utána sokat voltam távol, s hogy kislányom ne hiányoljon, caritasos kabáttal takarózott be. Azt mondta, ő is tréner lesz. Már van bevezető és haladó képzése.” (Csíki Cristina)

A szükséges plusz

Egy közösség, sokféle út – ennek igaza bizonyosodott be a nagy visszaemlékezés során, és e sokféleségből ízelítőt is kaphattak a trénertársak. Így próbálhattuk ki közösen a kontakttáncot vagy tervezhettünk gyermekprogramokat a hetven kisiskolással sikeresen megszervezett kinesztetika-ízelítő alapján. A kinesztetika ugyanis, mint sokan megerősítették, az élet minden területén egy pluszot ad birtokosának. Erre erősített rá Kassay Noémi, a Kinaesthetics Románia elnöke is: „Rengeteg energia, idő árán teremtették meg a szervezők ennek a tábornak a lehetőségét, és örvendek, mi ennek haszonélvezői lehettünk. Találkozhattunk egymással, trénerekként, tere volt a szakmai munkának a legkülönfélébb módokon. Csapatépítő volt, melynek során ráláthattunk egymás munkájára, a magunk tréneri létére úgy, hogy az alapot mindvégig a szempontok, elvek, a szakszerűség adta. Nagy felismerés volt számomra, hogy bárhol bármit tegyünk is, plusz számunkra, hogy kinesztetika-trénerek vagyunk, és ez valami olyan minőségibb jelenlét, amit csak a kinesztetika képes megadni. Ezt az alkalmat úgy éltem meg, mint egy új közös út kezdetét, hiszen kétségtelen, hogy mindig szükség van a megújulásra, és világosan látszott: ez a kis egyesület élni akar.”

Már elkezdődött a 2027-es tábor tervezése. A téma változik, a cél változatlan: élő trénerhálózat fenntartása, hogy tudjunk egymásról, akik egy nyelvet beszélünk, megszólíthatóak legyünk elakadások során, sikerélmények megosztása esetén.

Balázs Katalin

A mozgáskompetencia-fejlesztést, akár a zenehallgatást már magzati korban érdemes elkezdeni. Ha nem is ment ennyire vissza a csapat az időben, azt tűzte ki célul, hogy előkészítő osztályostól negyedikesig egy iskola öt osztályának kisdiákjait vezeti be a kinesztetika világába. Helyszínként a Jakab Antal Ház szolgált június 15-én, ahová hosszú sorokban érkeztek a csíkszeredai Liviu Rebreanu iskola elemistái. Hogy mit talált ki Csíki Cristina tréner és csapata a kétórás foglalkozásra, arról a legilletékesebbek, a résztvevők nyilatkoztak az iskola Facebook-oldalán. Amit a szervezők láthattak, hogy két óra tele volt mozgással, élettel, együttműködéssel, érzékeléssel, nevetéssel, és búcsúzáskor közel nyolcvan szempár csillogott, vitték magukkal az oklevelet, az ajándékot, az élményt, dúdolták a számukra komponált dalt, a mozgás himnuszát.

„Egy nap az empátiáról, elfogadásról és együttműködésről” – így jellemezték a pedagógusok az együttlétet, a mozgás világában tett érzékeléskalandot. A Kinaesthetics Románia Egyesület kínálata által a gyerekek megtapasztalhatták, hogy az érzékszerveikkel felfedezett világ mennyi élményt tartogat számukra… csak mozgásba kell lendülniük. Mint kiderült, eggyel több érzékszervük létezik, mint ahányról eddig tudtak, van egy speciális, kinesztetikai érzékszerv, mely sokféle hírt ad arról, mi zajlik szervezetükben, és mindez a mozgás által.

„Ezen az utazáson Kinayi volt a gyermekvezető, egy különleges érzékenységgel rendelkező kisfiú, aki arra vágyott, hogy felfedezze a körülötte lévő világot, és mindig készen állt egy új kalandra. Vele tanulták meg a gyerekek, hogy a mozgás több, mint játék – ez egy módja a találkozásnak, a kommunikációnak és a kapcsolatteremtésnek. A szórakozáson túl fontos üzenetet hozott ez a tevékenység: a bántalmazás megelőzése egyszerű gesztusokkal, csapatjátékokkal, kikapcsolódással és kölcsönös támogatással kezdődik. A gyerekek az érzékszerveiken keresztül kapcsolódtak egymáshoz, és ami a legfontosabb, igazi csapatként dolgoznak” – fogalmaztak a résztvevő pedagógusok, Boronea Rebeka Zsuzsanna, Iacob Gabriela Ramona, Purice Andreea, Voinea Florentina és Moldovan Daniela.

„Nagyon köszönjük a Kinaesthetics Románia csapatának a tartalmas napot, energiát, mozgást és mosolyt! Az ilyen tevékenységek révén a gyerekek felfedezik, hogy az empátia, az elfogadás és az együttműködés olyan értékek, amelyeket a legjobban az együtt megélt tapasztalatokon keresztül tanulhatunk meg” – áll a Liviu Rebreanu Iskola bejegyzésében. Az élményszervező csapatnak erre rövid a válasza: szívesen, máskor is! Más iskolák pedagógusaihoz is szólnak a trénerek, felkínálva hasonló lehetőséget: részt belőle!