Mi kell egy trénertalálkozóhoz? Elsősorban egy meghívó, aztán a helyszín kiválasztása, programtervezés, mely bármikor módosítható, és küldöttség a vendégek érkezésére, illetve a végén hálájuk fogadására. A gyergyói és csíki kinesztetika-trénerek csapatépítő szakmai találkozója akár recept, ötletadó is lehet más térségben élőknek, mert akik kipróbálták, igazolhatják: érdemes volt két napot együtt tölteni.
Július 12–13-án a gyergyóremetei Bécsi csűr szolgált helyszínül, a Balázs-Bécsi házaspár vendégszeretetéből és egyszerűen nagyszerű eledeleiből juttatott a gyerekekkel együtt tizenkét fős társaságnak. Nem viccként szerepelt a meghívóban a komfortzóna-tágítás, hiszen a szállás a rendezvénycsűr fapadlóján, egy térben lett biztosítva, a Csíki Cristina és Balázs Katalin által tervezett program pedig ugyancsak rugalmasságot követelt szervezőktől, résztvevőktől egyaránt. Mindenki állta a sarat megfelelő komolysággal, lazasággal és nagyfokú nyitottsággal.
Frissen vizsgázott trénerek és nagytapasztalatú társaik egy csapattá verbuválódva számoltak be arról, éppen milyen témában mélyültek el az utóbbi időben. Volt, akit forgófájdalma késztetett kutakodásra, volt, aki a mezítlábas, vagy éppen lábujjhelyen járást, illetve kerékpározást elemezte, volt, aki a súlyleterhelés és egyensúly módozatait kereste a betegápolásban, volt, aki spiralitást akart belevinni a cipekedésbe, és volt, aki annak szeretett volna utánajárni, hogy a frissen kapott kisbuszba hogyan lehet beültetni a mozgáskorlátozottsággal élő klienseket.
Kártyahúzással derült ki, hogy ki kivel lesz párban, és a csapatok eldönthették, milyen fogalomszempontot tartanak szem előtt a lehetőségek kutatása közben. Ehhez adott volt a kisbusz, kerekesszék, járókeret, mankó és a kísérletező kedv is. Nem megoldásokat kerestek a trénerpárosok, hanem a tanulási spirált használva, lehetőségek után kutattak, ráhangolódva a további közös munkára.
Még vacsorát sem kapott a társaság, amikor kiderült, másnapra egy-egy fogalomról kell bemutatót tartaniuk. Nehezítő körülménynek számított, hogy sorshúzással derült ki, kinek melyik téma jut, feltétel volt, hogy az előadásban a fogalom neve nem hangozhat el, illetve hogy a pódiumra lépés előtt öt perccel tudják majd meg, milyen hallgatóságnak prezentálnak.
A kihívás senkinek sem vette el az étvágyát, ahogy fogyott a szilágysági recept alapján készült túrós rakott krumpli, úgy került elő egyre több történet munkáról és magánéletből, melyeket jólesett társaságban átkeretezni, könnyezésig kikacagni. Aztán a csontokra terhelést, vízszintes helyváltoztatást, izomfeszültség-változást próbálhatta ki a társaság a deszkapadlós szálláshelyen.
Reggeli közös mozgás és étkezés után előkerült a kelléktár: a fogalomismertető előadás résztvevői szerepeik szerint beöltöztek, és aktívan hozzájárultak, hogy az előadó „hálás közönségnek” tarthassa meg a bemutatót. Így olyan interaktív előadások születtek, mint kölcsönhatási formák ismertetése állatorvosoknak, tér, idő, erőfeszítés óvodásoknak, érzékszervek kaszkadőröknek, mozgáslehetőségek elfoglalt üzletembereknek, tömegek és köztes terek lámpagyújtogatóknak, irányultság a rendőröknek, környezet a teljesítménysportolóknak, helyváltoztatás hallássérült időseknek, húzás-nyomás az építőmérnököknek, illetve emberi funkciók moziban játszó zongoristáknak.
Kihívás és kacagás – e két fő jellemzője volt a délelőttnek, kiötölője, Csiki Cristina pedig meggyőződéssel állította, aki egy ilyen extrém helyzetben talpon marad, nem kell félnie attól, ha a hétköznapokban bemutatóra kérik fel, mert ott ő helyt fog állni.
Kincset ért a sok nevetés, és kincskeresés szerepelt a további programban is. Kúszó-mászó, bekötött szemű trénerek pásztázták Balázs-Bécsiék gyümölcsösét gyűjtve mindent, ami mozdítható a kukacos almától a plüssállatkáig, a cipőtől a csutakig, mindezt az első-hátsó fogalomszemüveggel. Leleményesség kellett hozzá, hová teszik a kincseket, ambíció, hogy még többet, még nagyobbakat gyűjtsenek, anélkül, hogy tudták volna, mi haszna lesz mindennek, és hogyan nehezíti meg sorsukat az a feladat, hogy mindent, amit gyűjtöttek egyszerre emeljék magasra, a fejük fölé. Hamar kiderült, vannak álkincsek, melyek könnyen teherré, botlasztóvá válhatnak, és vannak értékek, melyek örömet szereznek, melyekre csak rá kell nézni, s máris adott a derű.
Ilyen emlékkincs lett a trénertalálkozó is. Ezt már búcsúzáskor tudták a résztvevők, majd a fényképek megosztása újra visszahozta az együttlét hangulatát. Még egy ideig ebből táplálkoznak. Aztán, ha fogytán lesz a muníció, újra megkívánják egymás társaságát, előveszik a receptet, írnak egy meghívót…
Az ötlet a szerzők tulajdona. Bármiféle másolás, sokszorosítás jó szívvel ajánlott.
Balázs Katalin