Egy újabb csoport fejezte be az 1 fokozatú Kinaesthetics Tréner képzést. A képzés során sokat foglalkoztak a Kinaesthetics fogalom rendszer megismerésével és a saját mozgáskompetenciájuk fejlesztésével. A 10 új tréner között egy magyarországi és egy szlovákiai részvevő sikeresen befejezték a képzést.
Enikő, Marosvásárhelyről, kislányával Violával , tanultak és tanulmányoztak együtt a képzés során.

"Április 26-án ért véget Csíksomlyón az 1-es fokozatú Kinaesthetics tréner képzés, melyen kislányommal, a 13-ik életévében járó, Smith Magenis szindrómában szenvedő Viola lányommal vettem részt. Ez különleges jelentőséggel bírt mindkettőnk számára, hiszen a képzésben részt vevő társakkal együtt Viola egyenértékű partnerként kezelve minden programban részt vehetett, mellettem volt úgy, hogy míg én nyugodtan „tanultam”, Márton András, az egyik trénerünk, amikor kis ideje volt, a kislánnyal foglalkozott. A képzésen velünk együtt résztvevő társaink családtagként kezeltek és fogadtak be mindkettőnket.
Rengeteget tanultunk, rengeteg megtapasztalásban, felismerésben volt részünk. Nemcsak reggel 9 és este 6 óra között gyarapodott a mozgáskompetenciánk, de az ebédszünetben, vacsoránál, a vacsora utáni közös beszélgetéseknél, a Viola mindennapi ápolása körüli teendőknél is. Míg a hivatalos tanulási időben célzottan mozogtunk, figyeltük a testünket megadott szempontok alapján, szabadidőben megoldásokat kerestünk közösen arra, hogyan és hol üljön Viola, amikor étkezik, hol feküdjön, hol töltse a szabadidejét, hogyan oldjuk meg a helyváltoztatását az épületen belül, hogyan tisztálkodjon stb. A tanulás tehát ébredéstől elalvásig zajlott. A képzés eredményeként, amelyre kifejezetten szellemileg és motorikusan is súlyosan sérült kislányom érdekében jelentkeztem, Viola az utolsó fázis végére megtette első önálló lépéseit a teremben mindannyiunk örömére. Szellemileg éberebbé, érdeklődőbbé vált, a tolószékébe önállóan elhelyezkedik, mozgásmintái egyre gyarapodnak. Az is beszédes, hogy a gyógyszer-rezisztens epilepsziával küszködő kislánynak egyetlen epilepsziás rohama sem volt az utolsó fázis négy napja alatt. Jómagam pedig a képzés során elsajátított ismereteket, testen belüli megtapasztalásokat próbálom beépíteni a mindennapokba, hogy nemcsak Viola, de az én életminőségem is javuljon, megkímélhessem a testem a fölösleges és helytelen emeléstől, cipekedéstől, hajlongástól.
A pozitív tapasztalatok arra ösztönöztek, hogy kislányommal együtt jelentkezzem egy 2-es fokozatú Kinaesthetics tréner képzésre is.
Köszönöm a két trénernek és a képzésben résztvevő minden társamnak az empátiát, szeretetet, odafigyelést, a sok-sok hasznos ötletet, a megosztott tapasztalatokat! "

Tisztelettel: Balássy Enikő Marosvásárhelyről