Kinaesthetics a nevelésben

2015 március 23-25 között zajlott a Kinaesthetics a nevelésben elnevezésű bevezető képzés első része, melynek 15 lelkes résztvevője volt, köztük egy németországi résztvevő is. A képzést a Németországból érkezett tréner, Ute Kirov, tartotta német nyelven, melyet Pfemeter Mária, trénerasszisztens, tolmácsolt magyar nyelven a résztvevők számára. A résztvevőknek lehetőségük volt tudásuk bővítésére, illetve választ kaphattak gyerekneveléssel kapcslatos kérdéseikre.
A képzés a Csíksomlyó-i Mozgáskompetencia Központ székhelyén zajlott. A három élménydús nap után, a résztvevők újabb tapasztalatokkal és elsajátított tudással térhettek haza.
A képzés első részének befejeztével, a következő két nap Gyergyóban és Csíkszeredában foglalkozott beteg gyerekekkel a Németországból érkezett tréner. Ezen gyermekek továbbfejlesztésében adott egyaránt hasznos tanácsokat a romániai trénerek és a szülők számára is.
A bevezető képzés második fele, ugyanakkor befejezése, júniusban lesz, melyre a továbbiakban is szeretettel várjuk a képzés résztvevőit.