Újabb kinesztetika-képzés ért véget a Szent Erzsébet idősek otthonában. Márton András Caritas-igazgató és András Ildikó ápolási vezető ezúttal trénerként segítette az ápolókat, szakápolókat és gyógytornászt, hogy a haladó képzésen tapasztalatot szerezzenek, mellyel mások életminőségén is javíthatnak. Az idősek otthonában a szakmai gyakorlatra is adott a lehetőség, így nagy lépésekkel közelednek a hosszú távú cél felé. Dr. Kiss Gabriella, az otthon szakmai igazgatója válaszolt kérdéseinkre.
Kinesztetika-képzések követik egymást az idősek otthonában. A kezdeményezés egy hosszú távú célt szolgál. Mi is ez pontosan?
Célunk, hogy az öregedési folyamatokban ne az akadályozottságot élje meg az idős személy, hanem a mozgásképessége fenntartásának lehetőségét. Nagyon sokat jelent az ápoló személyzet hozzáállása, a képzéseken való részvétel, a saját mozgás fejlődése, amely nem csak az idősek életminőségének javulását eredményezi, hanem saját magunk egészségvédelmét is. A jó gyakorlatok meghonosítása életmód- és mentalitásváltást is fog hozni. Ezért nagyon fontosnak tartom a csapatmunkát, együttgondolkodást, a támogató hozzáállást részünkről.
Óriási előnynek látom, hogy a tanulók direkt betegekkel dolgozva tudnak fejlődni. Mit szóltak ehhez az idős emberek?
Az idős emberek, akikkel még külön is dolgoztak a kinesztetika haladó képzésben fejlődő munkatársak, és az otthonban tevékenykedő trénerek, nagyon örültek a sikerélménynek. Például a 85 éves Mária néni esetében voltak időszakok, amikor többet feküdt az ágyban, nagyon gyengének érezte magát. A gondos ápolás, a mozgásfejlesztés erősítette az önbizalmát, a mozgáslehetőségeinek a felfedezését. Rugalmasabb lett, mert a mozgása során több rég elfeledett utat, helyzetet kipróbál, amelyek segítségével a megfogyatkozott erejével is képes újra felállni a földről, így újra le mer ülni a földre, ugyanúgy, mint gyermekkorában. Már megtanulta, mivel rendszeresen jár keddenként a mozgásműhelybe. Egy olyan idős nőről beszélünk, aki elmondja magáról, hogy „Én nem a mai világ szülöttje vagyok, hanem a régi világé, amikor még nem volt megszokott az a nagy nyitottság, ami most van, hogy fekszünk le a földre és tornászunk csak úgy… Ilyent csak az iskolában csináltunk, de tudja, azt nézem, hogy a többi is ezt csinálja, hát akkor én miért nem csinálhatnám? Nem hiszem, el, hogy ilyen jól mozgok… na nézze meg, hogy milyen hajlékony vagyok, és erősek a csontjaim, azért is meg tudom csinálni!” Ilyen és ehhez hasonló sikerélmények vannak, amikor az idős nő feláll a tolókocsiból, előkerül a régen letett járókeret, és megtámogatva újra életerőre lel, elősorban saját magában, de mindezt egy segítővel közösen tapasztalja meg. Ettől a támaszt nyújtó ápoló, kinesztetika-tréner, gyógytornász azt érzi, hogy igen, van több lehetőség. Csak legyünk nyitottak a támasz nyújtásra, ott és annál az idősnél, akit motiválni tudunk, aki nem az akadályozottságára figyel, hanem hisz abban, hogy az életében egy nap sem mindegy, hogyan telik el.
Hányan diplomáztak most le, és mi a következő terv?
Kilenc személy végezte most el a haladó kinesztetika-képzést. Utána a tréner 1-es képzés jön, de addig is a mindennapi munkába a saját életminőségük fejlesztésére, és az idősek mozgáslehetőségeinek megtámogatására helyezzük a hangsúlyt.
Balázs Katalin
