Jobb életminőség ápoltnak, ápolónak

Magyarországi szociális intézményekben dolgozó tizenhat személy vett részt azon a csíksomlyói bevezető és haladó képzésen, melyről tudással, tapasztalattal és Kinaestetics-oklevéllel tértek haza június 17-én. A késztetést, hogy új ismereteket szerezzenek a mozgásfejlesztés terén, egy konferencia teremtette meg.
A Katolikus Ifjúsági és Felnőttképzési Egyesület (KIFE) szervezésében, Erasmus-projekt keretében valósult meg Szentesen egy, az idősek fejlesztési lehetőségeiről tartott konferencia, amelyre Magyarország számos szociális intézményéből érkeztek résztvevők. A konferencia programjában szerepelt egy olyan ízelítő is, amely révén a kinesztetikába kóstolhattak bele a résztvevők a Gyulafehérvári Caritas jóvoltából. A magyarországi „kóstolók” kedvet is kaptak az új szemlélet jobb megismeréséhez. Ennek érdekében pályázott újra a KIFE, s az elnyert újabb Erasmus-támogatás most lehetővé tette a tanulást-tapasztalást.
A tavalyi lendület tehát kitartott, így idén képzésre utazhattak Erdélybe magyarországi, segítő szakmákban dolgozó emberek. Nem jutott hely mindenkinek, hiszen a projekt keretösszege meghatározta a létszámot, emiatt szükség volt egy előválogatásra. Ennek nyomán állt össze a tizenhat fős csapat, akik közül tizenketten most ismerkedtek meg a kinesztetika alapjaival, négyen pedig a már meglévő, egy korábbi alapképzésen megszerzett ismeretanyagot szerették volna új tudással gyarapítani. Ők tizenhatan azok, akik június 17-én fejezték be a kinesztetika-képzést Csíksomlyón, s új ismeretekkel és tapasztalatokkal indulhattak haza.
A bevezető képzésen Sebestyén Lázár, a haladón Pfemeter Mária segítette Csiki Cristina trénert, hogy együtt adják tovább azt a szemléletmódot, amelyben a Gyulafehérvári Caritas is hisz: az ápolásban a legfőbb cél a képességeket bővíteni, az önállóságot támogatni.
A KIFE és a Caritas közös szervezésében megvalósult képzés új kapukat nyitott. A magyarországi szociális intézményekben dolgozók rádöbbentek, munkájukban milyen változtatásokra van szükség ahhoz, hogy az ápoltak önállóbbá váljanak, az ápolók pedig egészségesebbek maradhassanak. Felismerték a korábbi gyakorlat és az új szemléletmód közötti különbségeket, többek között azt, hogy a mozgáskorlátozott, ágyhoz kötött beteg mozgatásának nem kell gerincsérv legyen az eredménye, mint ahogy a számítógépes munkának sem törvényszerű következménye a meggörnyedés.
Ottjártunkkor a képzésen részt vevők bemutatták, hogyan végezték eddig a munkájukat, és elmondták, a képzés végeztével mi az, amit változtatni fognak szakmai és magánéletükben.

„Én lettem a csapatunkból a kiválasztott. Erdélyben még sosem voltam, ezért is ajándék ez nekem. Úgy érzem, a mozgásérzékelés módszereiben szereztem stabilitást, ezt még gyakorolni kell, mert nagyon sokat tudok segíteni vele az időseknek. Ha bemegyek a szobába, egyéni beszélgetésre, és azt látom, le van csúszva az ágy végébe, tudok segíteni abban, hogy ő, kis erőfeszítéssel, újra a párnájára tehesse fejét. Nem én fogom mozgatni, ő mozog, így nem veszem el tőle a sikerélményt, jobb lesz a kedve is tőle. Ez fontos, mert én azt vallom, hogy akkor gondozunk jól, ha a gondozott megmaradt képességeit gyarapíthatjuk, és ezáltal az időst felemeljük.” (Szőcsné Sági Gabriella, Alsómocsolád, mentálhigiénés szakember)

„A segítő szolgálatban a házi gondozásban 900 munkatárssal dolgozunk együtt, nagy segítség lenne, ha ezt a szemléletmódot ők elsajátíthatnák. Ezért vagyok itt elsősorban, de nem csak értük, mert nekem is nagyon jó. Rendelkezem ápolói végzettséggel, van tapasztalatom is a betegmozgatásban, és látom a lényegi különbséget, hogy ténylegesen együtt tudjunk mozogni a beteggel, hogy ne okozzunk fájdalmat neki, ne terheljük meg se őt, se magunkat." (Fazekas Hajnalka, Gyula, szociális szolgáltatásban intézményvezető)

„Sok közös projektünk volt már a Kife-vel a közösségfejlesztéstől az ápoláson át mindenféle tudásmegosztási programban, mert én munkáltatóként azt tartom fontosnak, hogy mi az a szakmai tartalom, amit kollégáimnak ajánlani tudok. Igyekszem motiválni őket, hogy részt vegyenek képzéseken. Fontosnak tartom, hogy mi magunk is lépjünk a testtudatosság irányában, mert akkor tudjuk ezt képviselni a betegek és ránk bízottak felé. Én Erdélybe hazajáró vagyok, évente négy-öt alkalommal jövök, így külön köszönöm ezt a lehetőséget, és ajánlani tudom mindenki számára." (Puskásné Halál Ágnes, Szegvár, munkáltató, szociális munkás)

„Nekünk idős, demens ellátottjaink vannak, és ez a cél: mozgásukat segítsük, életüket könnyebbé tegyük, és erre ez egy fantasztikus lehetőség. Sok évvel ezelőtt végeztem én az alapképzést, most lett alkalmam folytatni a tanulást. Nem is értem, hogy miért nem terjedt el ez a lehetőség Magyarországon, mert nem csak az ellátott életminőségét javítjuk ezáltal, hanem a sajátunkat is. És a munkáltatónak nem mindegy, hogy tíz év múlva a gondozó hogyan tud odahajolni a beteghez, fáj-e már mindene, vagy akár húsz év múlva is ápolni tud egészségesen.” (Szatmári Nagyné Barna Edit, Szentes, gondozási központ szakmai vezetője)

„A szeretetszolgálat nappali ellátójában aktív idősek járnak be, így a betegápolásban tanultakat effektíve használni nem tudom, de a szemléletet szeretném otthon átadni. Látjuk, hogy az időseknek a mozgása, gondolkodása fejlesztésre szorul, és ebben mi segíthetünk. Kolléganőmmel azért is vagyunk itt, hogy nálunk, a házi segítségnyújtásban dolgozó munkatársaink ezt megtanulhassák." (Tóthné Csompilla Márta, Szeged, nappali ellátás intézményvezetője)

„Gondozónőként dolgozom házi segítségnyújtásban, tehát kijárok terepre, és amikor ezt a lehetőséget felajánlották, azt mondták, hogy a több mint negyven munkatárs közül rám gondoltak, és ez nagyon megtisztelő. Félve érkeztem, én nem is hallottam a kinesztetikáról, s mivel korban én vagyok a legidősebb, azon gondolkodtam, hogyan fogom én ezt hosszabb távon hasznosítani? Aztán megnyugtattak, hogy nem a korom a fontos, hanem hogy tudjak beszélni a munkatársaknak egy szemléletváltás lehetőségéről. Én is sokat fogok tudni ebből hasznosítani, mert a gondozottaim között van fekvő beteg, van demens, van egészségesebbnek tűnő, de más gondokkal-bajokkal küszködő ember is. Nagyon bízom benne, hogy több szegedi kolléganőt lehet még ebbe bevonni. Jó az, hogy több intézményvezető van itt, és az ismereteket tovább tudják adni, de ezt kint a betegágy mellett lehet leginkább hasznosítani. És igen, önmagára is kell gondoljon az ember, hogy hosszú távon, egészségesen meg tudjon felelni ennek a munkakörnek." (Dávid Ibolya, Szeged, ápoló)

„Idősek otthonában dolgozom, 110 ellátottunk van. Jelen pillanatban vezető ápoló vagyok, de remélem, visszakerülök a betegágy mellé, mert az az én közegem, ott érzem magam jól. De nem csak ott szeretném ezt hasznosítani, hanem a magam mozgásában is, mert úgy gondolom, ha ezzel a mozgásformával ezelőtt tíz évvel ismerkedek meg, akkor most nem fájna így a derekam. Azt látom a kollégáimon is, hogy bizonyos év után mindenkinek ugyanezek a problémái, a derék, a csípő, az összes nagyízületek kopnak, szakadnak… jó lenne, ha tudatosítanánk, mit csinálunk. Van dolgunk a testünkkel, és úgy tudunk ellátni mást, ha mi rendben vagyunk." (Csontos Katalin, Ruzsa, vezető ápoló)

„Szociális otthonból jöttem, szociális munkatárs vagyok, mentálhigiénés feladatokat látok el kollégáimmal. Mi nem elsősorban a szigorúan vett gondozási feladatokban veszünk részt, de amit mindenképpen haza tudok vinni, és a foglalkozásokba be tudok fűzni, az a szemlélet, hogy képesek vagyunk, hogy figyeljünk oda. Vannak tornagyakorlatok, ott nagyon sok mindent tudunk hasznosítani a testünk tudatosításához megtehetjük az apró lépéseket. Azért is nagyon fontos ez az idős korban, mert az öreggé válás krízis, a szociális otthonba érkezés egy újabb krízis, és még sok minden kibillentheti mentális egészségéből az idős embert, mert egy szociális ellátás bármennyire szakszerű, nem helyettesíti a családi életet. Éppen ezért nagyon fontos, hogy a mozgásképesség minél tovább megmaradjon. Ha a Maslow-piramisra gondolunk, akkor az alap kell egyszer meglegyen, és arra tudjuk tovább építeni a lelki dolgokat. Megpróbálom átadni a tudást, és remélem, hogy a szervezetünktől az ápolók is el tudnak jönni egy ilyen képzésre, mert ez egy lehetőség. De önzés is van az ittlétemben, nagy szükség van arra, hogy testtudatos legyek, a testalkatomból adódóan is. Viszont azt is tudom, ha saját életminőségemet emelem, akkor másoknak is többet tudok adni mind a munkahelyen, mind a magánéletben." (Bárkai-Mészáros Judit, Nagymágocs, szociális munkás)

„A közösségi és nappali pszichiátriai ellátásban vagyok gondozónő, korábban huszonhét évig voltam a házi gondozásban. Most világosodott meg, hogy amit annak idején tanultunk, az nem igazán volt jó. Huszonhét évig teljesen másként gondoztam az embereket, és tényleg nem mindegy, hogy nyúlunk ahhoz az idős emberhez, ezért nagyon szépen köszönöm, amit eddig kaptam."(Szatmári-Nagy Mária, Szentes, gondozónő)

„Fogyatékkal élők nappali klubjában dolgozom. A kinesztetikával a konferencián találkoztam először, és nagyon örvendtem, hogy ide kijöhetek, elsajátíthatom. A továbbiakban az ellátottainknak is megpróbálom megmutatni ezt a csodás szemléletet." (Kósa Nikoletta, Szentes, terápiás munkatárs)

„Idősek klubjában foglalkoztatósként dolgozom. Kollégámtól hallottam a kinesztetikáról, megtetszett, és látom, hogy ezt a szemléletet a munkám során is tudom hasznosítani. Mi a klubban minden munkát együtt végzünk, tehát én fürdetek is, részt veszek az idősek mozgatásában. De nem csak a munkámhoz jó ez. Otthon a családban van a nagynéni, akit én minden reggel kiültetek a kerekesszékbe, délben pedig, amikor visszamegyek, visszafektetem az ágyba. Most vettem észre, hogy amit itt tanultam, milyen hatalmas segítség lesz majd ott. Be szeretném vinni a családomba is, kíváncsi leszek, mit szólnak hozzá a fiúk."(Szabó Tiborné Marcsi, Szentes, szociális gondozó)

„Közösségi pszichiátriai gondozónőként dolgozom. Kollégáim, akik a konferencián voltak, úgy meséltek az új szemléletről, hogy felkeltették a figyelmemet. Örvendtem a képzés lehetőségének, mert nem csak magamnak teszek jót, hanem azoknak is, akikkel a házi gondozásban besegítőként találkozom." (Kérdő Klára, Szentes, gondozónő)

„Idősek otthonából érkeztem, amely egy 150 fős intézmény. Sajnos, az a tendencia, hogy egyre romlik a bekerülő idős emberek állapota, egyre több fekvőbeteggel van a mindennapokban dolgunk, ami az ápolókra, gondozókra egyre nagyobb terhet ró. Sokszor van, hogy betegség miatt kiesnek kollégák, és ezáltal még több a ránk háruló munka. Úgy gondolom, ezt a szemléletet a mindennapjainkban nagyon jól tudjuk majd használni, ahhoz viszont, hogy átütő legyen az ápolás szemléletváltása, többeknek kellene kollektíven oktatni, hogy mindenki részese lehessen ennek a tudásnak. Én most hazaviszem, elmondom, mit tanultam, de lehet, nem érek el nagy változást. Viszont én egy emberként tudom hasznosítani, és ha egy emberként egy embernek tudok segíteni, akkor már megérte, hogy itt lehettem." (Juhász Jánosné Mónika, Orosháza, ápoló)

„Alapszolgáltatási központtól érkeztem, ahol van nappali ellátás, házi segítségnyújtás, és én is voltam azon a konferencián. Addig nem is gondoltam rá, hogyan mozgunk, hogy tudatosságot vigyünk bele, mert a mozgás alapból jön, megtanultunk járni és járunk. Célom, hogy a felismeréseimet hazavigyem, a kollégáimnak minőségibb munkateret, az ellátottaknak minőségibb ellátást biztosíthassunk. Mert itt rájöttünk, ha a beteg embert megfogjuk és cipeljük, az nekünk sem jó, de nekik sem kellemes. Ráadásul azt mondjuk, hogy mennyire agresszív lett, pedig mi okoztunk neki olyan fájdalmat, ami ellen tiltakozik. Én arra gondolok, a gondozóknak kötelező oktatásba kellene bevinni a kinesztetikát, mert számukra elengedhetetlen fontosságú, hogy ennek a tudásnak a birtokába legyenek." (Balogné Varga Mária, Békés, intézményvezető)

„Lelkigondozói szolgálat koordinátoraként vagyok itt. Az első képzésen két éve voltam, két hétig lelkesedtem, utána polcra került a tananyag, de sokszor jutott eszembe, hogy a kinesztetikát jó lenne tudni alkalmazni. A gyakorlati alkalmazáshoz kevésnek tartottam a bevezető képzést, ezért jöttem haladóra. A munkámhoz nem tartozik betegmozgatás, ámde nővérek körében dolgozom kórházakban, ott meg látom, hogy milyen kihívások hárulnak az egészségügyi dolgozókra, és milyen jó lenne megőrizni a nővérkék testi jóllétét. Saját életemben is látom ennek a szemléletnek a létjogosultságát, idősödnek a szüleim, apu néha elesik, anyu küzd vele… Ha ott vagyok, lehet, tudok segíteni édesanyámnak, és nem kell a hat szomszédot hívja, hogy felállítsák az apukámat." (Máramarosi Mária, Szeged, koordinátor)

„A Katolikus Ifjúsági és Felnőttképzési Egyesületnél dolgozom. Egyébként pedagógus végzettségem van, ezért azt hittem, hogy a kinesztetika a nevelésben téma állhat közelebb hozzám, de motivált az, hogy a szemléletet jobban megismerve a saját életemben tudjam alkalmazni, mert bizonyos testrészeim fájnak – annak ellenére, hogy rendszeresen mozgok, tehát valamiféle hiba lehet a mozgásmintáimban. Ugyanakkor motivált az is, hogy úgy szervezhetek a csapat számára képzési lehetőséget, hogy én is része vagyok, mert ezt sem szervezni, sem képviselni nem lehet kívülről. Ráadásul azt is látom, hogy a családomban lévő idősek egyre inkább kezdenek szegényedni a mozgásukban, s így még számukra is lehetek segítség. Még nem tudom, mi vár rám, de az az érzésem, ez a tudás még jól fog jönni... És hát egyszer én is öreg leszek, akkor pedig jól fog jönni…” (Szücs Márta Zita, KIFE, ügyvezető igazgató)

A tizenhat személy közül egy sem említette, mekkora erőfeszítés volt számára a tapasztalatszerzés kedvéért 600 kilométert utazni, egy hétre elszakadni a családtól, csak azt hajtogatták, hogy kollégáiknak is szükségük lenne mindannak a megismerésére, amit ők megtanulhattak. Azt sem hallgatták el, hogy ők is még többet akarnak a kinesztetikából: tanulnák, tapasztalnák és trénerként tovább is adnák a mozgásfejlesztés ezen lehetőségét.
Augusztusban ismét érkezik egy csapat a csíksomlyói Jakab Antal Házba, hogy e közös projekt részeként a Kinaesthetics - Egészség a munkahelyen témakörben gyűjtsenek új ismereteket.

A képzés az Erasmus+ program keretében valósul meg (2022-2-HU01-KA122-ADU-000097271)

Balázs Katalin