Kinaesthetics Infant Handling Kinaesthetics Infant Handling

A Kinaesthetics Infant Handling  azon szülőket és professzionális gondozókat veszi célba akik gyerekekkel, csecsemőkkel és koraszülöttekkel foglalkoznak.

A Program azzal a kérdéssel foglalkozik, hogy a mindennapi foglalkozás a gyerekekkel az első életévben egy intenzív testi kontaktus által irányítható, ami fejlődésüket befolyásolja.

A Kinaesthetics abból indul ki, hogy gyerekek a mozgáslehetőségeiket és mozgásmintáikat a más emberekkel való érintési és mozgási interakciójuk során tanulják meg. A szülők és professzionális gondozók fejlesztik őket, leültetik, enni adnak és hordozzák. Az a mód, ahogyan megfogunk egy gyermeket, ahogyan vele együttmozgunk, láthatóan befolyásolja azt, hogy a gyermek hogyan tudja aktívan beépíteni az életébe a mozgásmintákat, valamint magatartásmintákat, amelyek fejlődésére szolgálnak.

A gyermek fejlődésének mozgásbeli aspektusai kifejezetten érdeklik a kinaestheticset : hogyan tudunk egy gyermeket mozgásában támogatni -figyelembe véve az  anatómiai sajátságait és aktuális fejlődésbeni státusát - oly módon, hogy megtanulhassa egyszerűen, de változatosan testrészeinek súlyát a nehézkedés erőterében elmozdítani, oldalra fordulni, ülni, testhelyzetét változtatni.

Az első, legközvetlenebb kommunikációs (non-verbális ) lehetőséget a nyugalmi helyzetbeni ill. mozgásbeli interakciók képezik, amelyek egyben fontos alapkövek  a gyermek későbbi  kommunikációs készségének  fejlődésében , annak minőségében.

 A Handling minősége tehát befolyásolja az alapvető egészségi-, fejlődési-, valamint tanulási folyamatokat.

 

A Kinaesthetics Infant Handling megtanítja a résztvevőket úgy mozogni a gyerekkel, hogy a gyermek anatómiai, fejlődésbeni sajátságait szem előtt tartsák. A szülők és gondozók megtanulják ily módon, hogy a gyermekekkel való mindennapi interakciójukatá úgy alakítsák, hogy az a gyermek számára tanulási és fejlődési környezetté váljon.


Bevezető képzés Kinaesthetics Infant Handling

Haladó képzés Kinaesthetics Infant Handling