Kinaesthetics az ápolásban

A Nagyváradi Caritas és a Gyulafehérvári Caritas szervezetek partnerségi szerződése keretében, az „In guten händen” beteggondozói a projekt részeként szervezték meg a szeptember 5 -től 7-ig lezajlott, immár második bevezető Kinaesthetics az ápolásban képzést, melyen ezúttal is a Nagyváradi Caritas 16 munkatársa vett részt.

A résztvevők nyitottak voltak a számukra teljesen új szemlélet megismerésére, és sikeresen ismerkedtek a Kinaesthetics szemlélettel végzett betegápolás számukra és az ápoltak számára nyújtotta előnyeivel.

A képzést – mely ezúttal is az Egyházmegyei Laikusképző Központban zajlott le – a Gyulafehérvári Caritas szervezésében Samu Imola és Sebestyén Lázár trénerek tartották.

A bevezető képzés húsz órát vett igénybe. A résztvevőkben a képzés végére megjelent az igény, hogy ez a bevezető képzés ne maradjon folytatás nélkül, kifejezték érdeklődésüket a Kinaesthetics haladó képzés elvégzésének lehetőségéről, illetve voltak akik a trénerképzésről is érdeklődtek.