Kinaesthetics az ápolásban

A szerzett tudás lenyűgözte az előadás résztvevőit is.
Fazekas Violetta elmondta, hogy a középiskolában és a kórházban teljesen másként tanulták a betegek elmozdítását. Ám a megszerzett tudás után belátta, hogy azzal, hogy a beteget is bevonják az ápolás folyamataiba, például sokkal könnyebben meg lehet fordítani a gondozottat.
Az emberi szervezetben vannak olyan részek, amelyek sérülés után is jól működnek. Ezeket kell kihasználni. Soha nem gondoltam, hogy ennyire könnyen el lehet mozdítani a beteget, és ugyanakkor megkíméltem a derekamat – emelte ki Violetta.
Újhelyi Éva már huszonkilenc éve ápolónő. Rávilágított, ő is számos újdonságot tanult az előadásokból.
Eddig úgy gondoltuk, hogy jól végeztük a munkánkat. Nem is volt gond, ám ezzel a beteg sem él át fájdalmakat a mozgással, és motiváljuk is a gyógyulásra, ha részt vesz a mozgásban. Igaz több idő kell a gondozáshoz – tette hozzá Újhelyi Éva.


további információ